fbpx

Elkezdődött: néhány órán belül kitörhet a reykjanesi vulkán

Március 3-án délután az Izlandi Állami Rendőrség és a Meteorológiai Szolgálat közleményt adott ki, mely szerint igen valószínű, hogy láva kitörés fog bekövetkezni néhány órán belül.

Február 24-e óta folyamatosan reng a föld Izland alatt. Az elmúlt napokban 15 ezernél is több földrendést észleltek a műszerek a Dél-nyugat izlandi Reykjanes-félszigeten.

A földmozgások egy jelentős része a Richter-skála szerinti 3-asnál erősebb volt, vagyis a lakosság által már észlelhető. Számos 4-es és 5-ös erősségű rengés tartotta izgalomban a helyieket. A legerősebb ezidáig 5.7-es volt, ami már határozottan érezhető volt a 40 km-re lévő fővárosi övezetben is, de károkat, sérüléseket nem okozott.

4
A zöld csillagok jelölik a 3-asnál erősebb földrengéseket.

Az első feltételezések szerint a tektonikus lemezek elmozdulása okozta a szeizmikus aktivitás erősődését, később azonban bizonyosságot nyert, hogy magma próbál utat törni magának a felszín felé.

A szakértők nem biztosak abban, hogy a talajmozgás okozta-e a magma megindulását vagy fordítva, mindenesetre az biztos, hogy az aktivitás március 3-án olyan szakaszba lépett, ami igen nagy valószínűséggel folytatódik láva kiömléssel.

Az alábbi videó a február 15. és március 1. közötti földrengések epicentrumait mutatja egy látványos 3D szimulációban:

YouTube video

Mi fog történni, ha kitör a vulkán?

A „kitör a vulkán” nem a legmegfelelőbb kifejezés arra, ami a Reykjanes-félszigeten zajlik. Az egész terület tele van törésvonalakkal, ahol hasadékok nyílhatnak meg, utat engedve a forró magma kiáramlásának.

A terület geológiai tulajdonságai olyanok, hogy a lávakitörés nem járna robbanással és hamulövelléssel, hanem ún. effuzív kiömlés várható. Ez a típusú kitörés lassan folyó lávát produkál. Ha létezik olyan, hogy unalmas vulkánkitörés, akkor ez az lesz. Szakértők szerint a lávaömlés nem fog emberéletet fenyegetni.

A kitörés várhatóan egy-két hétig is eltarthat, de nem fogja fenyegetni az utakat, épületeket, lakott területeket.

Izland - Keilir vulkán a Reykjanes-félszigeten
Keilir vulkán. Fotó: Ozzo – Visit Reykjanes

Veszélyben van a lakosság?

Habár a kitörés helyszíne meglehetősen közel lenne a nemzetközi repülétérhez, a híres Blue Lagoon fürdőhöz és egy-két kisebb településhez, becslések szerint a láva nem fenyegetne közvetlenül egyetlen települést sem.

Az alábbi képen lilával jelölték a láva várható folyási útvonalát. 3 település van a képen. Balra lent Grindavík, balra fent Vogar, jobbra fent pedig Hafnarfjörður.

vulkánkitörés Izlandon

Mindazonáltal a felszabaduló gázok okozhatnak kellemetlenséget, vagy akár veszélyt is jelenthetnek az arra érzékenyebbek számára, így egy esetleges kitörés esetén kiemelten fogják figyelni a szélirányt és a gázok terjedését.

Pontosan hol várható a lávafolyás?

Azt alábbi 360 fokos interaktív fotó azt a területet mutatja, ahol a legtöbb a földmozgást és a talajemelkedést észlelték. Narancssárga jel mutatja a 4-esnél erősebb, kék pedig az 5-ösnél erősebb földmozgások helyszíneit. Várhatóan valahol itt, a Fagradalsfjall és Keilir hegyek közötti területen fog megnyílni a talaj:

Az alábbi 4K drónvideó szintén a kitörés várható helyszínét mutatja:

YouTube video

Nézd a vulkánkitörést élőben

Habár a szakértők nem számítanak nagy tűzijátékra, biztos ami biztos, felállítottak egy webkamerát, melyen keresztül élőben nézhető a vulkánkitörés – vagy legalábbis az a terület, ahol a leginkább várható, a Keilir vulnán környéke.

YouTube video

Ha azonnal értesülni szeretnél a kitörésről, lépj be az Izlandi utazás című Facebook csoportunkba.

Hasznos volt? Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy “Like”-ot és ne felejtsd el megosztani!

Kik vagyunk?

Jelenleg is Izlandon élő, a helyi turizmusban jártas, kiemelkedő helyismerettel rendelkező magyarok vagyunk. Munkánk része, hogy túrákat teszteljünk, útleírásokat, cikkeket, illetve fotókat és videókat készítsünk helyi túracégek számára, ennélfogva rengeteget utazunk Izlandon, így folyamatosan naprakész információkkal rendelkezünk. 

Kövess minket Facebookon!