fbpx

Mikor érdemes Izlandra utazni?

Nem véletlenül szerepel Izland minden második utazó bakancslistáján. A képeslapokon és Instagram fotókon látható elképesztő tájak, vulkánok, gleccserek, meseszerű vízesése vonzzák a különleges élményekre vágyó turistákat. Szerencsére Izlandnak nincs szüksége filterekre ahhoz, hogy az ország bármelyik pontja lélegzet-elállító legyen és felébressze bárkiben az utazási kedvet.

Amikor megérlelődik benned a gondolat, hogy meglátogasd ezt kis északi ékszerdobozt, a “mikor menjek” az első kérdés, amivel érdemes egy kicsit foglalkozni. Ahhoz, hogy megtaláld a számodra legideálisabb utazási időszakot, a lehetőségeknek határt szabó egyéni körülményeken túl (úgy mint kivehető szabadnapok és költségkeret) azt kell elsősorban eldöntened, hogy mi az utazásod célja, mit szeretnél mindenképpen látni, tapasztalni, illetve mi az amit szeretnél elkerülni.

  • Ha a sarki fény miatt jössz, akkor a nyári hónapokat máris kihúzhatod, hiszen nyáron az éjszakai világosság miatt nem láthatod az égbolton. Jégbarlangot is hiába keresel nyáron.
  • Ha a Felföldön szeretnél túrázni, akkor jóformán csak két-két és fél hónapnyi időintervallum áll a rendelkezésedre a legmelegebb hónapokban.
  • Erre készülj akkor is, ha az izlandi élővilággal szeretnél közelebbi kapcsolatba kerülni (például lundákat és bálnát nézni).
  • Ha pedig a költséghatékonyság a legfontosabb, számíts rá, hogy számos lehetőségről és élményről le kell mondanod. De ne aggódj, így is bőven marad látni- és felfedezni való!

Izlandra minden évszakban érdemes ellátogatni, ugyanakkor minden évszaknak megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Ebből a cikkből megtudhatod, hogy mely évszakban milyen lehetőségeid vannak és melyek azok, amelyek az év adott szakában nem elérhetők.

Fontos információkat tudhatsz meg a jellemző időjárásról, az útviszonyokról, a sarki fényről, éjszakai napsütésről, élővilágról és programlehetőségekről, és természetesen a pénztárcabarát tippek sem maradnak ki.

YouTube video

Mikor érdemes Izlandra utazni? Ezek a legjobb időszakok:

– ha a sarki fényre vagy kíváncsi:

Rengetegen utaznak Izlandra kifejezetten a sarki fény miatt. A fővárost és közvetlen vonzáskörzetét leszámítva a települések nagy távolságokra vannak egymástól, így nagyon könnyű olyan helyet találni, ahol nincs, vagy csak nagyon minimális a fényszennyezés. A teljes sötétség elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy tökéletes pompájában megcsodálhasd az északi fényt. 

Szeptembertől márciusig a hosszú éjszakák és a teljesen  sötét égbolt ideális körülményeket teremtenek  a sikeres fényvadászathoz. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sarki fény olykor már augusztus végétől is látható, illetve ritkán akár még április közepén is megjelenhet, de ez utóbbi két hónap közel sem ideális.

Ezekben a hónapokban ugyanis már éjszaka sincs teljes sötétség, a nappalok meglehetősen hosszúak, emiatt nagyon késő éjszakáig fenn kell maradnod, hogy elkaphass valamit a sarki fényből. A látvány és az élmény pedig általában nagyságrendekkel elmarad attól, ami a téli hónapokban vár rád).  

A késő őszi és téli hónapok szezonon kívüli időszaknak számítanak, ilyenkor mindig könnyebben és olcsóbban találhatsz nagyszerű vidéki vendégházakat és farmszállásokat (távol a fényszennyezett városoktól), ahol akár a szobád ablakból is nézheted a sarki fényt, vagy a teraszon lévő jacuzziban ülve gyönyörködhetsz a fejed felett táncoló színes csodában.

Ha tehát elsősorban a sarki fényt szeretnéd látni, akkor az őszi és téli hónapokban érdemes Izlandra utazni.

Természetesen egy adag szerencsére is szükséged lesz ahhoz, hogy sikerrel járj, tekintettel arra, hogy Izlandon a téli hónapok időjárása általában nagyon csapadékos, az égbolt felhős, az erős viharok pedig szinte mindennaposak. 

Olvasd el részletes cikkünket a sarki fényről és a legjobb megfigyelő helyekről: Sarki fény Izlandon

Az aktuális sarki fény előrejelzést pedig itt érheted el.

Sarki feny Izlandon

– ha bálnát és lundákat szeretnél látni:

Bár a klasszikus, hajós bálnanéző túrák elvileg egész évben elérhetőek, májustól októberig van a legjobb esélyed arra, hogy bálnákat láss.

Ezekben a hónapokban a Vestman-szigetekről, Akureyriből, Dalvíkból, Húsavíkból, a Keleti-és Nyugati-fjrodoktól, a Snaefellsness-, valamint a Reykjanes-félszigetről, illetve Reykjavíkból indulnak bálnanéző túrák.

Dr. Edda Elísabet Magnúsdóttir tengerbiológus, az izlandi egyetem bálnakutatója szerint a legaktívabb időszak a június és a július, így ezekben a hónapokban különösen jó eséllyel láthatsz különböző bálna- és delfinfajokat.

A sokéves tapasztalatunk szerint a téli hónapok nem igazán eredményesek, kivéve talán az északi országrészből (Húsavík és Dalvík) induló túrákat.

Ha valóban nagy eséllyel szeretnél bálnákat látni, akkor mindenképp a nyári hónapokban érdemes Izlandra utazni és lehetőleg az északról induló túrákra fizess be. 

Sokak kedvence, Izland egyik legkülönlegesebb madarával a lundákkal április végétől augusztus végéig / szeptember lehet találkozni a szigeten.

Lundanézéshez a délen található Vestman-szigetek, a Nyugati-fjordoknál lévő Látrabjarg, valamint keleten Borgarfjörður Eystri a legajánlottabb és legnépszerűbb helyek.

Ha biztosra akarsz menni, akkor reggel 7 és 10 óra, valamint este 18 és 22 óra között keresd fel ezeket a helyeket, ekkor vannak leginkább a fészek közelében.

lunda izland

– ha meglátogatnál egy természetes jégbarlangot:

A jégbarlangok 99%-a kizárólag a téli hónapokban, azaz november és április között látogatható. Olykor azért akadnak kivételek, például a Katla jégbarlang esetében már többször is előfordult, hogy egész évben látogatható állapotban maradt. Ez azonban teljesen kiszámíthatatlan, valamint fontos megemlíteni azt is, hogy az esetlegesen egész évben fennmaradó barlangok állapota nyáron nagyságrendekkel rosszabb, mint télen.

A tavaszi felmelegedés hatására a jégbarlangok megolvadnak, a legtöbbjük teljesen beomlik vagy elárasztja a víz. Ha valóban szép barlangokat szeretnél látni, akkor mindeképp csak a téli hónapokkal számolj. Jégbarlangokat kizárólag vezetett túra keretén belül látogathatsz.

jegbarland izland

– ha a Felföldre mennél vagy túrázni szeretnél:

 A felföldi utakat átalában június közepe-vége körül nyitják meg és szeptember közepéig, október elejéig járhatók. A pontos nyitási illetve zárási dátumokat mindig az adott időszak időjárási körülményei határozzák meg.

Gyakran előfordul, hogy egy kevésbé csapadékos, enyhébb tél végén a gyorsabb hóolvadás miatt a felföldi utakat hamarabb megnyitják. Ugyanakkor az sem ritka, hogy a kedvezőtlen körülmények miatt akár csak hetekkel később válnak járhatóvá ezek az utak. Az aktuális útviszonyokról és az adott útszakasz időjárási körülményeiről itt nálunk, az Útviszonyok oldalon találsz percre pontos információkat.

Az esetleges korlátozásokról, veszélyekről a SafeTravel weboldalán tudsz tájékozódni.

A hosszabb, akár több napos túrázásra szintén csak a nyári hónapok alkalmasak. A június, július és augusztus a legszárazabb és legmelegebb hónapok, a többi hónaphoz képest jelentősen kevesebb széllel és viharokkal – ideális körülményeket teremtve a túrázáshoz és kempingezéshez.

Az izlandi táj a nyári hónapokban mutatja a legszínesebb és legváltozatosabb arcát, a mezőkön szabadon vándorló birkákkal, ezernyi színes virággal és rendkívül gazdag állatvilággal.

Izland legkülönlegesebb túraútvonalai kizárólag ebben az időszakban érhetőek el. A Felföldön vezető túraútvonalak június közepétől szeptember elejéig járhatók.

A világhírű Laugavegur túraútvonal bejárásához a július és augusztus hónapok a legalkalmasabbak. A Nyugati-fjordok északi csücskében található Hornstrandir Nemzeti Park túraútvonalai június végétől augusztus végéig járható.

izland felfold turazas

– ha gleccseren szeretnél túrázni:

Izlandon a gleccsertúrák egész évben elérhetők. Ha teheted, próbáld ki mindkét évszakban, mert nagyon más élmény a gleccsereket meglátogatni a téli és a nyári hónapokban. 

A nyári gleccsertúrázásnak számos előnye van. Egyrészt a nyári hónapokban lényegesen kellemesebb az időjárás. Izlandon bármelyik nap fújhat a szél, eshet az eső, lehet teljesen ködös és felhős az időjárás, azonban még ezeket a kellemetlen tényezőket is könnyebben fogod viselni a melegebb hónapokban.

Mi több, nyáron a kellemes napsütésben valószínűleg kevésbé lesz szükséged az extra meleg túrakabátra és vastagon bélelt nadrágra. Nyáron sokkal ritkábban történhet meg, hogy a túraszervező lemondja a túrát a kedvetőtlen időjárási körülményekre hivatkozva (bár olykor előfordul).

Ne feledd, hogy a víz- és szélálló, magas minőségű outdoor ruházat nyáron is elengedhetetlen, tehát még véletlenül se jusson eszedbe, hogy farmerben és sportcipőben, vagy olcsó, otthoni terepre való cipőben és ruhában jössz gleccser- vagy bármilyen outdoor túrára.

Túrázók a gleccseren

– amikor a legkellemesebb az időjárás: 

Ha elkerülnéd a viharos időszakokat, nem szeretnél csúszós, havas úton vezetni, vagy csak szeretnéd minél kevésbé átfagyva élvezni az izlandi kiruccanást, akkor mindenképpen a nyári hónapokra tervezd az utazást.

Június és augusztus között kifejezetten kellemes az időjárás, 10-15, néha akár 20 fokos hőmérséklettel, a téli hónapokhoz képest jelentősen kevesebb esővel kell számolnod. Továbbá, a hosszú nappaloknak köszönhetően akár éjszaka is bátran elindulhatsz akár hosszabb felfedezőútra vagy roadtripre is. A nyári időjárásról részletes információkat találsz az „Időjárás Izlandon” című cikkünkben. 

Izland jó időben a legszebb

– ha szeretnéd elkerülni a tömeget: 

A statisztikák szerint a legtöbb turista a főszezonban, egészen pontosan július és augusztus hónapban utazik Izlandra. Ebben időszakban az Arany körúton és a Déli-parton található nevezetességek legismertebb részei, valamint a Landmannalaugarban található turistacentrum viszonylag zsúfoltak. Ha szeretnéd a tömeget elkerülni, akkor tervezd az utazásod időpontját a főszezonon kívülre.

Ha a főszezonban jönnél és nagyon rugalmas vagy, akkor a zsúfolt helyszíneket az esti órákban is felkeresheted. Mivel nyáron egész éjszaka világos van, akár egész éjszaka úton lehetsz. Rendszerint mi is így utazunk a nyári csúcsidőszakban. Amellett, hogy éjszaka csodálatosak a fények, nagyon gyakran az addigra már teljesen kiürült helyszíneken mi vagyunk az egyetlen látogatók, ami így igazán hangulatossá és felejthetetlenné teszi az utazást.

Vedd figyelembe azonban, hogy este 8 óra után vidéken gyakorlatilag minden bezár, ezért érdemes előre gondokodni az enni- és innivalóról, valamint számíts rá, hogy mosdót is nehezen találsz majd.

Egyedül a vízesésnél Izlandon

– ha szeretnéd „olcsón megúszni” az utazást:

Fontos, hogy tudd: Izlandon nem létezik olyan, hogy olcsó utazás. Lehet, hogy sikerül kifogni egy szuper akciós repülőjegyet, azonban nagy valószínűséggel a repjegy lesz a legkisebb tétel a kiadások között.

A 2019-es évben Izland magasan vezet a legdrágább európai országok listáján. Idén az izlandi árak 84%-kal haladják meg az Európai Uniós átlagot. A fogyasztói árak drámai módon növekedtek az elmúlt néhány évben és ennek a folyamatnak a WowAir csődje csem tett jót, sőt…

A szállások, az étkezés és az autóbérlés  és a tankolás lényegesen többe kerül, mint bármelyik másik európai országban. Tehát ne legyenek túlzott elvárásaid az olcsó utazással kapcsolatban, ha Izland a kiszemelt célpont.

A nyári hónapokban a kempingezéssel és esetleg stoppolással jelentős pénzt spórolhatsz meg, azonban fontos tudnod, hogy Izlandra kizárólag a nagyon jó minőségű, strapabíró (és éppen ezért kifejezetten drága) túra-és kemping felszerelés alkalmas.

Továbbá fontos tudni azt is, hogy a vadkempingezés ma már az egész ország területén illegális, tehát lakókocsival, autóban alvással illetve sátrazással sem lehet teljesen megúszni szállás árakat.

Csak azok vadkempingezhetnek Izlandon, akik gyalog vagy kerékpárral utaznak, és számukra is nagyon sok a tiltott terület. Ha tehát járművet vezetsz, nem spórolhatod meg a kemping költséget.

Ha szeretnél költséghatékonyabban, de mégis kényelmesen utazni, akkor javaslom a főszezonon kívüli tavaszi, illetve az őszi és téli hónapokat.

Télen és tavasszal például lényegesen olcsóbb a repjegy (és elég a kézipoggyász, úgysem lehet kempingezni). Sajnos ilyenkor azonban nem tudsz kibújni a szállás és étkezés költségei alól.

Skógafoss vízesés ősszel, szezonon kívül

Izland nyáron, főszezonban (júniustól augusztusig)

Kellemesebb időjárás, végtelen túra- és programlehetőség és gazdag élővilág vár

Talán nem nehéz kitalálni, hogy általánosan a nyár a legnépszerűbb időszak az Izlandra látogatók számára. Ennek elsődleges oka a kényelem. Az időjárás ekkor a legkedvezőbb, a legtöbb út biztonságosan járható, a nappalok pedig szinte végtelenül hosszúak.

Időjárás:
Az izlandi nyár nem kifejezetten meleg, de kellemes, az európai klímához szokott utazó számára tavaszias hőérzettel. A nyári hónapok átlaghőmérséklete között nincs nagy különbség, jellemzően 10-20°C fok között alakulnak a hőmérsékletek.

A Felföldön és magaslati területeken ennél minimum 5 fokkal hidegebbre számíts. Sajnos a meglehetősen erős szél általában jó néhány fokot ront a hőérzeten. Bár a 15-20°C nem hangzik rosszul, azért nem ez az általános. Még ha ki is fogod a jó időt, valószínűleg nem fog elkerülni a rossz idő sem. Izlandon akár minden nap számíthatsz esőre.

Útviszonyok:
Nyáron az utak jól járhatók. Ha az Izlandot megkerülő 1-es főúton maradsz, elég egy kis autót bérelni, de az F-jelzésű és a felföldi utak eléréséhez már szükséged lesz egy négykerékmeghajtású autóra. A Felföldön nincs betonozott út, az útviszonyok nagyban függnek a pillanatnyi időjárástól, és bizonyos útvonalakon keresztül kell hajtani mélyebb, nagy sodrású folyókon is.

Dél – és Kelet Izlandon többfelé előfordulnak homokviharok, illetve országszerte bármikor számíthatsz erős viharra, olykor rendkívül erős széllökésekkel. Igen, nyáron is! Egyetlen nap se indulj útnak úgy, hogy nem nézted meg az útviszonyokat és az aznapi időjárás előrejelzést, főleg, ha lakókocsival utazol. A biztosításon sem érdemes spórolni.

Élővilág:
Május és augusztus között nyüzsögnek a sziget körül a bálnák és fókák, és ellepik az országot a költöző madarak. A sziget otthonául szolgál több tízmillió madárnak, közülük a legnépszerűbb a mókás kinézetű lunda, amely április-májustól augusztusig fészkel a part menti sziklákon.

Programlehetőségek:
A nyár nyújtja a legtöbb kikapcsolódási- és túralehetőséget, a legtöbb felföldi és túraút nyitva van, így szabad a bejutás a mélyebben fekvő területekre is.

A szabadtéri sportok kínálata szinte végtelen: túrázás, maraton-és terepfutás, rafting, sznorkelezés, búvárkodás, quadozás, kajakozás, horgászat, siklóernyőzés, zipline mellett a gleccsereken nyáron is elérhetők a gyalogos és hószános túrák. A szabadidős lehetőségeken túl nyáron számos zenei és kulturális fesztivál, koncertek, nemzetközi kulturális események várják az ide látogatókat.

73569269 l

A nyári utazás hátrányai: magasabb árak és tömeg

Sokan a fentebb felsorolt előnyök ellenére joggal kerülik az Izlandra utazást főszezonban. Lévén, hogy a nyár a legkényelmesebb és sokak szerint a legszebb időszak az ide utazásra, a turisták is ekkor vannak a legtöbben.

A látogatók kb. 40%-a érkezik a június-augusztus közötti időszakban, míg a maradék 60% megoszlik a fennmaradó 9 hónapban, szeptember és május között. A hotelek, fogadók megtelnek és az olcsóbb bérautók is rendszerint elfogynak már hónapokkal korábban az egész nyárra.

Bár mostanában a WizzAir néha okoz kellemes meglepetéseket, a főszezonban a repülőjegyek ára az esetek nagy többségében jóval magasabb, akár a duplája a is lehet az őszi és téli áraknak. A szállások, és bérelhető autók árai  lényegesen magasabbak és persze a legolcsóbb lehetőségek fogynak el a leghamarabb.

Mindez szükségessé teszi, hogy ha nyáron jönnél, akár több hónapra előre tervezz, jó időben lefoglald a szállást hacsak nem kempingben tervezel sátrazni. Azoknak, akik hotelben, fogadókban vagy AirBnB szállásokon szeretnének aludni, nyáron a spontán utazás szinte lehetetlen de legalábbis sokkal-sokkal drágább, mint az év többi részében. 

A nyári utazás másik hátránya a tömeg. Bár Izland egy rendkívül kis népességű ország, rengeteg turista látogat ide. Számíts rá, hogy főszezonban a legnépszerűbb turistalátványosságokat illetve a legszebb természeti helyeket nagy tömegek látogatják, ami sokak számára illúzióromboló élmény lehet és tény, hogy nem kellemes hosszan sorban állni egy-egy fotóért. Különösen igaz ez az Arany Körútra és a Déli-part mentén található látványosságokra.

Amit nyáron ne keress: sarki fény és jégbarlangok

Az izlandi nyár egyik fontos jellemzője, hogy éjszaka nem sötétedik be, vagyis az égbolt túl világos marad ahhoz, hogy a sarki fény észlelhető legyen. Május elejétől augusztus közepe-végéig biztosan nem fogsz látni sarki fényt, van viszont helyette éjféli napsütés és az egész éjszakán át elképesztő pink-narancssárga színekben pompázó égbolt.

A jégbarlangok szintén szezonális csodák. A természetes jégbarlangok a nyár folyamán formálódnak a gleccserek gyomrában az olvadékvíz hatására és ősz végén, tél elején fagynak meg annyira, hogy biztonsággal látogathatóvá váljanak.

Tavasszal az olvadás hatására a barangok beomlanak vagy megtelnek vízzel.

Bár az utóbbi két évben (2018 és 2019) az egyik jégbarlang nyáron is megközelíthető maradt, ez alapvetően nem jellemző és az is lehet, hogy ez a barlang hamarosan végleg eltűnik.

YouTube video

Izland júniusban

Bár a nyár első napját hivatalosan április végére datálják (Izlandon ezt munkaszüneti nappal ünnepeljük), valójában csak júniustól beszélhetünk igazi nyárról. Áprilisban – sőt májusban is – egyáltalán nem szokatlan a havazás, télies hideggel, akár mínuszokkal.

Időjárás:
Június az első olyan hónap, amikor már stabilan 10 fok fölött van az átlag hőmérséklet. A három nyári hónap közül ez a leghűvösebb, de csak 1-2 fokkal marad el a júliusi és augusztusi átlagtól.

Nappalok hossza:
Júniusban északon a nap egyáltalán nem bukik a horizont alá. Délen ugyan lebukik, de épp csak annyira, hogy naplemente fényeket árasszon, de az ég sosem sötétedik be. A naplemente hamar napfelkeltébe megy át.

Táj:
Júniusra mindenhol kizöldül a fű, teljes pompájukban virágzanak a lila csillagfürt-ligetek és hangos madárzaj tölti meg élettel a szigetet. Habár a Felföldre rendszerint több hetes késéssel érkezik meg a nyár, június közepe-vége felé már megnyílnak a felföldi autóutak is, függően az aktuális időjárási viszonyoktól. A lezárt túraútvonalak elérhetővé válnak és túrázók lepik el a legnépszerűbb ösvényeket.

Lehetőségek:
Júniusban teljes gőzzel üzemelnek a vezetett túrák, kalandtúrák. A földön, föld alatt, a vízen víz alatt, a jégen és levegőben: Izland minden kis zuga megközelíthetővé válik.

Napsütés, virágzó mezők háttérben a Skógafoss vízeséssel

Izland júliusban

A július a túrázók csúcsszezonja. Ekkorra már biztos, hogy a legzordabb vidékeken fekvő hegyi útvonalak is megnyílnak.

Időjárás:
A hőmérséklet egy nüansznyival magasabb lehet, mint júniusban, de alapvetően nincs érezhető eltérés.

Nappalok hossza:
Az éjszakák világosak, csillagokat és a sarki fényt egyáltalán nem látni ebben a hónapban. Még akkor sem sötétedik be, ha erősen felhős az égbolt éjszaka, maximum némi szürkületet okoz.

Táj:
A táj teljes pompájában díszeleg, a csillagfürt július végéig virágzik, és egyéb apró vadvirágok is díszítik a réteket. Ha Izland legszebb arcát szeretnéd látni, akkor július elejére időzítsd az utazásod.

Lehetőségek:
A nyárra jellemző szabadidős lehetőségek, a túrakínálat és az élővilág változatlan a júniushoz képest.

Izland augusztusban

A többnapos felföldi túra útvonalak augusztus vége felé egyre inkább elnéptelenednek. Ahogy a nyár is később érkezik, úgy az ősz is korábban üti fel a fejét a Felföldön, a túrázók egyre nagyobb eséllyel futnak bele viharokba, rossz időbe, esetenként akár havazásba és járhatatlanná váló utakba is. Ha biztosra akarsz menni, a nagyobb túrázós programjaidat augusztus közepe előttre tervezd.

Időjárás:
Statisztikák szerint az augusztus a legmelegebb, ugyanakkor a legcsapadékosabb nyári hónap. A különbség azonban nem igazán észlelhető és vannak évek, amelyek rácáfolnak a statisztikára.

Nappalok hossza:
A nappalok egyre rövidebbek, és augusztus közepén már megjelenik némi sötétség is éjszaka. A nap még mindig rendkívül későn nyugszik és korán kel, de ha nagyon elszánt vagy, az éjszaka közepén felkelhetsz egy rövid sarki fény vadászatra, ilyenkor ugyanis már megjelenhet az égbolton. Erre a sötét órák rövidsége és a teljes sötétség hiánya miatt még nagyon kicsi az esély, de szinte minden augusztusban hallunk 1-2 sarki fény észlelésről.

Táj:
A táj még mindig zöld, de a színes virágok már elnyílnak augusztusra, így a mindent beborító lila csillagfürt mezőkkel ekkor már nem találkozhatsz. 

Lehetőségek:
A nyárra jellemző szabadidős lehetőségek változatlanok. A lundák és egyéb költöző madarak a hónap közepe-vége felé útnak indulnak és elhagyják a szigetet, így augusztus végére már ne tervezz lundanézést.

Birkák az úton augusztusban Izlandon

Izland ősszel (szeptember – október)

Szezonon kívüli árak, sarki fény és kiszámíthatatlan időjárás

Bár hivatalosan nincs ősz Izlandon, praktikusan a szeptembert és októbert nevezhetjük annak. Az ősz – különösen a szeptember – az egyik legjobb időszak azoknak, akik kisebb költségvetésből szeretnék megúszni az izlandi kiruccanást.

Szeptembertől általában csökkennek a repülőjegyjegy árak, a turisták száma is csökken, a szállások nagy része felszabadul. A nappal és az éjszaka hossza kiegyenlítődik, megjelenik az égbolton az északi fény.

Az alacsony árak, a még viszonylag kellemes hőmérséklet és a sarki fény miatt sokan utaznak ősszel Izlandra, de ha ezt az évszakot választod, rugalmasnak kell lenned. Az időjárás teljesen kiszámíthatatlan és az extremitások ilyenkor nem ritkák. Hurrikán erejű viharok is előfordulhatnak, ami akár útlezárásokkal járhat.

Lehet, hogy 10 fok és napsütés vár, de lehet, hogy szakadó eső, dermesztő hideg és szélvihar. Persze ezt a nyárról is el lehet mondani, de az szeptembertől jelentősen megnő az esélye a rossz időnek. Ez pedig teljesen felboríthatja az útitervedet.

Bár jobb eséllyel találhatsz olcsóbb szállásokat ősszel, mint nyáron, a legolcsóbb szálláslehetőség, a kempingezés viszont kiesik, mint opció. Az őszi sátrazást kifejezetten nem ajánljuk, kivéve ha valamilyen komoly expedícióra készülsz és ennek megfelelő tapasztalattal és extrém körülményekre tervezett, professzionális felszereléssel rendelkezel. Egyrészt azért, mert a kempingek nagy része szeptemberben bezár, másrészt, mert az őszi időjárási körülmények már nem alkalmasak a sátrazáshoz. Stoppolni se akarj szeptembertől, mert a csökkenő forgalom miatt rendkívüli mértékben megnő a várakozási idő, és viharban, menedék nélkül, rossz látási viszonyok között az út szélén várakozni rendkívül veszélyes. 

A lakókocsi elsőre jó megoldásnak tűnhet, de ősszel már nem túl jó választás Izlandon viharos időben, és egyébként árban nem nagyon marad el az olcsóbb szállás áraktól. Minden évben többször olvassuk a hírekben, hogy lakókocsit, kisbuszokat és teherautókat sodort le az útról az erős szél. Ehhez nem is kell viharos idő, elég csak belefutni a gleccserek alatti katabatikus szelekbe, és könnyen megtörténik a baj. Csakis akkor bérelj nagyobb járművet ősszel, ha tényleg tapasztalt autóvezető vagy, és mindenképpen köss teljes biztosítást a bérelt autóra.

Az északi fény akár minden nap megjelenhet, de csak akkor fogod látni, ha tiszta az égbolt. A szeptember a legkellemesebb hónap a sarki fény nézésre, hiszen éjszaka még általában nincsen annyira hideg, így a várakozás ideje alatt nem fogsz megfagyni odakint. Sajnos a statisztikák szerint 30-ból 12 napon esik az eső és a nap 70%-ban felhős az ég. Igaz, még mindig sokkal jobb a helyzet mint télen.

Őszi táj az egyes út mentén madártávlatból

Időjárás:
A hőmérséklet fokozatosan 10 fok alá csökken, majd beállnak az éjszakai fagyok. Megérkeznek az esők és viharok. Nem ritka, hogy az USA egy-egy legyengült hurrikánja is eléri a szigetet. Ugyanakkor lehetnek egészen kellemes, meleg napok is, az időjárás gyakran hektikus és kiszámíthatatlan.

Útviszonyok:
Az utak ősszel még jó állapotúak, habár helyenként októberben már leeshet a hó. A felföldi utakat szeptember közepe-vége körül lezárják, függően az aktuális viszonyoktól. Itt ugyanis mindig előbb érkezik a tél és az ország belsejében az extrém időjárás nem ritka.

Izland megkerüléséhez elég még kisebb autót bérelni, de ősszel a kiszámíthatatlan időjárás miatt mindenképp ajánlott a teljeskörű biztosítás kötése.

Táj:
Az addig zöld táj fokozatosan színesbe, majd teljesen barnába vált. A moha megfakul, a hegyekben pedig megjelenik a hó.

Élővilág:
A lovak vastag téli bundát növesztenek, hogy felkészüljenek a télre. A birkákat szeptember végéig begyűjtik a rétekről és zárt istállókba terelik, ahol biztonságban áttelelhetnek.

A költöző madarak már augusztus végére elvándorolnak az országból, és csak néhány madárfaj marad itt átvészelni a telet, például sirály-, lúd-és récefélék, és néhány csigaforgató.

A bálnák nagy része is délnek vonul, a barátságosabb vizeket keresve a családalapításhoz. Akadnak viszont olyan egyedek, akik inkább itt maradnak, ugyanis a hideg víz gazdagabb táplálékforrás a bálnák számára, mint a trópusi vizek. Ezért Észak-Izlandon egész évben mehetsz bálnalesre, bár nyáron határozottan jobbak az esélyek. A Reykjavíkból induló bálnanéző túrákat az október és május között hónapokban inkább hagyd ki, mert ebben az időszakban jelentősen lecsökken a sikeres túrák aránya.

Programlehetőségek:
A nyár és a tél közötti átmenet időszakában tulajdonképpen csak a felföldi túrák és a folyami rafting nem elérhető, de szinte minden más lehetőség adott, ami nyáron is. Kajakozás, hajózás a gleccser lagúnán, búvárkodás, sznorkelezés, gleccsertúrák, és szeptembertől elindulnak a sarki fény túrák is.

A rossz idő és a viharok egyúttal a lemondott túrák esélyét is jócskán növelik. Ha egy túrát az időjárásra hivatkozva visszamond egy szolgáltató, automatikusan 100% pénzvisszafizetés illet meg érte.

Izland szeptemberben

Ha az ősz mellett döntesz, érdemesebb minél korábban, szeptember első felében érkezni Izlandra, ekkor még nagyobb az esély a jó időre. A szeptember kétségtelenül az év legmelegebb időszaka a sarki fény nézéshez.

Időjárás:
A hőmérséklet általában csak pár fokkal marad el az augusztusitól (5-10°C) de néha adódhatnak extrém ingadozások. A csapadék és az átlagos szélsebesség már jelentősen megnőhet.

Táj:
Néhol még zöld, másutt színes, helyenként már sárga vagy barna. Az apró levelű cserjék, és a moha között bujkáló növények is gyönyörű színekben pompáznak ilyenkor.

Nappalok hossza:
Szeptember elején még 14,5 óra a nappalok hossza, de a hónap végére már csak 11,5 óra (Reykjavíkban). Az egyre hosszabb és sötétebb éjszakák lehetővé teszik a sarki fény vadászatot.

Programlehetőségek: A Felföldi utakat szeptember-október körül lezárják, függően az aktuális időjárási viszonyoktól. Ha az utak zárva vannak, a Felföldre csak vezetett Superjeep túrával tudsz bejutni, a bérelhető terepjárók már nem képesek megbírkózni a körülményekkel.

A felföldi, hegyi túrák, lundales és a folyami rafting megszűnnek, de a kajak- és hajó túrák, bálnales illetve a buszos utak továbbra is elérhetők. Jégbarlangok ilyenkor még nincsenek, leszámítva azt az egyet vagy kettőt, amelyek egész éven át elérhetők. (Egy mesterséges jégbarlang a Langjökull gleccseren és egy természetes jégbarlang a Katla vulkán lábánál). Elérhetővé válnak a sarki fény túrák.

Aranybarna táj és napsütés szeptemberben

Izland októberben

Izlandon október végére datálják a tél első napját. A jeles dátum minden évben más napra esik október 20-a körül, az ősi Viking naptár alapján.

Időjárás:
Az október már kisebb eséllyel tartogat jó időt, mint a szeptember. A hőmérséklet általában 0-5 fok körül alakul. Statisztikailag a legcsapadékosabb hónap, havi 14,5 esős nappal. A szelek egyre élénkebbek, igen gyakoriak a viharok. Beáll az éjszakai fagy, sok helyre megérkezik a hó.

Táj:
Októberre a növényzet teljesen besárgul, bebarnul, és a táj felveszi azt az arcát, amit mi, helyiek, az év legnagyobb részében látunk. Napsütésben a táj gyönyörű aranybarna, de borult időben, előnytelen fényviszonyok között inkább fakó szürkésbarna.

Programlehetőségek:
A felföldi utakat szeptember-október körül lezárják, függően az aktuális időjárási viszonyoktól. Ha az utak zárva vannak, a Felföldre csak vezetett Superjeep túrával lehet bejutni. A kajaktúrák és gleccserlagúna hajótúrák megszűnnek, egyebekben a kínálat megegyezik a szeptemberivel.

Sarki fény Izlandon ősszel

Izland Télen (novembertől márciusig)

Sarki fény, jégbarlangok, alacsonyabb árak, zord időjárás

A téli hónapok (novembertől márciusig) egyértelműen a legjobb időszak a sarki fény nézésre. A hosszú, sötét éjszakák kedveznek azoknak, aki legfőképp az Aurora Boreralis miatt érkeznek Izlandra. A gleccserek belsejében formálódó jégbarlangok látogathatóvá válnak (kizárólag vezetett túra keretében) és számos jégbarlang közül lehet válogatni.

Az ünnepi csúcsot (a karácsonyt, szilvesztert és a kínai újévet) leszámítva a szállás és autóbérlés árak télen a legolcsóbbak és a turisták száma is kevesebb.

Habár a hosszú tél látszólag szintén jó lehetőség a low-budget avagy alacsony költségvetésű utazásra, mindenképpen vedd számításba, hogy az időjárás szempontjából ez a legkellemetlenebb időszak.

Nemcsak, mert lefagy az orrod a gejzír megcsodálása közben, vagy mert a Seljalandsfoss vízesés mögé vezető ösvényt 20 centis jégpáncél borítja, így nem lehet megközelíteni, hanem azért is mert a szélsőséges időjárás teljesen keresztülhúzhatja a számításaidat. A tél nagy hátránya, hogy a nappalok hossza alig 3-4 órára csökken, ezért nem tudod igazán jól kihasználni az itt töltött időt.

Viharos időben gyakran megesik, hogy lezárják az utakat, törlik a túrákat vagy egyszerűen te döntesz úgy, hogy nem teszed ki magadat vagy a családodat a zord időjárásból fakadó kellemetlenségeknek. Így az ambiciózus tervek könnyen torkollhatnak egy többnapos városnézésbe.

Rosszabb esetben az is megtörténhet, hogy nem jól méred fel a terepet, nem veszed komolyan a figyelmeztetéseket, és bízva a legjobbakban, nekiindulsz teljesíteni az útitervedet rossz időjárási- és útviszonyok mellett is. Esetleg nem megfelelő autót bérelsz spórolásból. Ezzel veszélybe sodorhatod magadat és másokat is.

Persze az is meglehet, hogy szerencsés leszel és nappal káprázó napsütés, éjszaka pedig sarki fény kíséri majd a téli izlandi utazásod. Úgy legyen! 

Behavazott Kirkjufell novemberben

Időjárás:
A hiedelemmel ellentétben az izlandi tél meglehetősen enyhe, Magyarországhoz képes mindenképpen. A hőmérséklet Reykjavík környékén általában 0 és 5 fok között alakul, néha lemegy mínuszba, de nem jellemző, hogy -10 fok alá süllyedjen. Vidéken, főleg északon, valamivel hidegebb az idő, főleg a hegyekben illetve a Felföldön a legzordabb az időjárás.

A tél a legszelesebb, legcsapadékosabb és legviharosabb időszak Izlandon. Az erős szél  nagyon befolyásolja a hőérzetet, a +5 fokot könnyen -5 -nek érezheted. A csapadék nem kizárólag hó formájában érkezik. Reykjavík környékén és Dél-Izlandon leginkább esőre, havas esőre és kevsebb hóra számíthatsz. Ha igazán nagy havat szeretnél látni, akkor északra kell utaznod.

Útviszonyok:
Csak akkor bérelj autót, ha jelentős téli tapasztalatod van és jól vezetsz jeges, csúszós úton, erős szélben, rossz látási viszonyok között. Télen az összes, a vezetést nehezítő időjárási tényezővel számolnod kell: jeges, csúszós utak, hóátfúvások, rossz látási viszonyok, viharos szelek és széllökések, hosszú sötétség. Plusz az útviszonyoktól rettegő, kiszámíthatatlanul vezető turisták.

Télen semmiképp sem érdemes a biztosításon illetve a négykerék-meghajtású autón spórolni, mert nagyon könnyen pórul járhatsz. Nyáron ugyan első ránézésre magasabbak az autóbérlés árak, de egy Ring Road (avagy Izland Körút) bejárásához megteszi egy kisautó is, míg télen ugyanerre az útra már egy nagyobb (és egyben drágább) 4X4-es kocsi ajánlott. Ha teljesen meg szeretnéd kerülni a szigetet, számolnod kell saras, köves, rossz állapotban lévő útszakaszokkal is, főleg délen és keleten, itt ugyanis gyakrabban előfordulnak sárlavinák és áradások a sok csapadék miatt.

Télen nagyon gyakoriak az útlezárások. Nem ritka, hogy az 1-es főutat több helyen is lezárják az extrém széllökések miatt. Olykor a hirtelen esett nagy mennyiségű hó teszi járhatatlanná az utat órákra, vagy akár egész napokra.

Folyamatosan tartsd a szemed az időjárás előrejelzésen, ellenőrizd az útviszonyokat, illetve  a SafeTravel weboldalát. Ha messzire tervezel kalandozni a fővárostól, fontos, hogy tervezz be legalább egy tartalék napot betervezni az útitervbe, hogy a repülőt egy esetleges útlezárás vagy elakadás esetén se késd le.

Október és május között a felföldi utak zárva vannak és járhatatlanok, a hegyekben tombol a tél. Ide már csak vezetett Superjeep túrával lehet eljutni, amennyiben a körülmények lehetővé teszik.

Táj:
A táj országszerte jellemzően fehér, de a hosszú tél alatt lehetnek enyhébb időszakok, amikor teljesen elolvad a hó. 

Élővilág:
Télen a nagy bundájú izlandi lovakon kívül nem sok állatot láthatsz Izlandon. Ha igazán szerencsés vagy és keleten jársz, összefuthatsz rénszarvasokkal. Légy óvatos, mert gyakran az úttesten is találkozhatsz velük.
Néhány madárfaj marad itt átvészelni a telet, például sirály-, lúd-és récefélék, és néhány csigaforgató. A vizekben fókát, és néhány kósza bálnát láthatsz. A téli hónaopkban gyilkos bálnákat láthatsz a Snaefellsnes-félszigettől északra található öblökben.

Programlehetőségek:
Kissé megfogyatkoznak a túralehetőségek, illetve megnő a túrák lemondásának gyakorisága is a rossz időjárás miatt. A hosszabb utazást igénylő szervezett túrák, pl. Reykjavík-Jökulsárlón vagy Snaefellnes-félsziget túra, amelyek nyáron egynaposak, télen a nappalok rövidsége miatt kétnapossá változnak, emiatt az áruk is megemelkedik. Ezeket a távokat mi sem javasoljuk levezetni egy nap alatt, mert így a legtöbb látványosság mellett sötétben fogsz elhaladni és nem biztonságos 12-14 órát vezetni a jeges, csúszós utakon, nagyrészt sötétben. A Golden Circle avagy Arany Körút szerencsére elég rövid ahhoz, hogy hogy télen is fél- egy nap alatt bejárható legyen.

Gyalogtúrákat ne keress, kivéve talán a Reykjadalur melegvizes folyóhoz vezető túrát, de ez is inkább tapasztaltabbaknak ajánlott, mivel a hegyekben ilyenkor már hó van, a hegyen át vezető utak nehezen járhatók, jegesek és a körülmények rendkívül zordak lehetnek.

Novembertől megkezdődik a jégbarlang szezon. Minden évben új és új barlangokat fedeznek fel, míg a korábbi telek barlagjai  gyakran eltűnnek, vagy teljesen megváltoznak. Ha jégbarlang túrára szeretnél menni, nem érdemes nézegetni az előző szezon képeit, mert teljesen mást fogsz látni.

A lávabarlang-, sznorkel-, gleccser- és hószán (snowmobile) túrák egész évben elérhetők. A Felföldre, Landmannalaugarba és Kerlingarfjöllre is vezetnek egy- vagy több napos téli Superjeep túrák, melyek ugyan nem olcsók, de teljesen exkluzívak abból a szempontból, hogy csakis ezen  korlátozott létszámú túrák keretén belül lehet odajutni, és garantáltan nem botlik az ember tömegbe. Bérelt járművel teljesen kizárt, hogy megközelítsd ezeket a területeket.

Gyönyörű, havas izlandi táj, kilátás a Felföldre Thorsmökrből

Izland novemberben

A november talán a legkevésbé szerencsés időszak az Izlandra utazáshoz. Az időjárás általában barátságtalan, viszont a tél még nem érkezik meg mindenhová, emiatt a táj sem annyira látványos, mint a többi téli hónapban. Ráadásul a nappalok hossza vészesen csökken, a hónap vége felé már csak 3-4 óra világossággal számolhatsz. 

Viszont a legolcsóbb repjegyeket gyakran erre az időszakra találhatod. Simán bukkanhatsz 25-30 ezer forintos, vagy akár még olcsóbb retúrjegyre. Egy reykjavíki kiruccanást még így is megér! A várost már november elején karácsonyi fények díszítik, az utcákra hatalmas kültéri gyertyákat helyeznek ki a boltok és éttermek elé, és meleg, ünnepi hangulattal váják a betérő vendégeket.

Időjárás:
A november hideg, szeles és esős. Északon már nagyobb valószínűséggel eshet a hó, de Reykjavíkban inkább csak eső jellemző.

Táj:
A novemberi táj barna és foltokban fehér. Északra korábban érkezik meg a hó, míg az ország déli részére inkább december-januárban várható összefüggő, vastag hótakaró.

Programlehetőségek:
A sarki fény túrák széles választéka mellett novembertől elérhetővé válnak a jégbarlang túrák is. Jellemzően 2-3 jégbarlang elérhető a Vatnajökull gleccseren, egy a Myrdalsjökull-on és egy vagy kettő a Langjökull gleccseren. Az új szezon jégbarlangjai mindig teljesen különböznek a korábbi évektől, függetlenül attól, hogy évről-évre ugyanazt a nevet viselik (Pl. Crystal ice cave) vagy ugyanott találhatóak, mint az előző évben.

Továbbra is üzemelnek a buszos országnéző túrák, barlangtúrák, sznorkel-, hószán és bálnanéző túrák is.

Kirkjufell hegy felhőbe burkolózva

Izland decemberben

Decemberben a nappalok hossza tovább csökken. Dél-Izlandon 3-4, Észak-Izlandon pedig már csak 1-2 órára kel fel a nap. Hosszabb utazásokra ezért nem érdemes elindulni, hiszen az út nagy részét sötétben töltenéd és szinte semmit sem látnál az egyébként csodás tájból.

Decemberben már nemcsak az utcák, hanem szinte az összes lakóépület ünnepi fényekben pompázik és fantasztikus ünnepi hangulat van az egész városban.

A karácsonyi és szilveszteri időszakban hatalmas máglyarakásokkal és látványos tűzijátékokkal ünnepelnek a helyiek. Ha decemberben utaznál ide, vedd figyelembe, hogy az ünnepek idejére rendkívül megdrágulnak a repülőjegyek és a Reykjavík környéki szállások jelentős része betelik.

Időjárás:
A december szeles, felhős, esős, és persze hideg. A felhőtlen nappali égbolt esélye ekkor a legalacsonyabb, a statisztika szerint csupán 8%. A hőmérséklet -5 és +5 között alakul és átlagosan 14 csapadékos nap van a hónapban.

Táj:
Az ország déli részére általában később érkezik a hó, mint északra, de még ha nincs is összefüggő hótakaró, nagyon gyakori a tájat fehérre festő, vastag zúzmara, ami legalább annyira hangulatos és szép. Reykjavíkban viszonylag ritkán fehér a karácsony, viszont északon szinte minden évben nagyon sok hó esik az ünnepek táján.

Programlehetőségek:
A túrakínálat kiegészül karácsonyi és szilveszteri túrákkal.

Szilveszteri tűzijáték és sarki fény Raykjavíkban

Izland januárban

Január első hetének végén az izlandiak hatalmas máglyákat gyújtva, tüzijátékokkal ünneplik a karácsonyi időszak végét. Az ünnepek letelte után, jellemzően a hónap közepétől ismét olcsóbb repjegyárakra számíthatsz. A nappalok hosszabbodnak, a hónap végén már 6-7 órás nappali világossággal számohatsz.

Időjárás:
Reykjavík környékén -3 és +2 fok között alakul az átlagos hőmérséklet, míg északon ennél alacsonyabb, -6 és +1 fok közötti átlagos hőmérsékletre számíthatsz. A többi téli hónaphoz hasonlóan, januárban is sok csapadékra és szeles, viharos időjárásra számíts.

Táj:
Januárra már nagy valószínűséggel Reykjavíkba is megérkezik a hó. Az ország nagy részét összefüggő hótakaró borítja, a vízesések pedig befagynak.

Túralehetőségek:
Változatlanok a novemberhez képest.

Behavazott Skógafoss vízesés januárban

Izland februárban

A nappalok egyre hosszabbak, a hónap végén már 10 órás nappalokkal számolhatsz A február kiváló időszak az Izlandra utazáshoz ha téli tájat, befagyott vízeséseket, és arany fényeket szeretnél látni.

Időjárás:
A február is hideg és szeles, talán egy nüansznyival kevesebb a csapadék, mint januárban. A statisztikák szerint 12,5 csapadékos nap van ebben a hónapban. Reykjavík környékén az átlaghőmérséklet -3 és +2 fok között alakul, az északi területeken jó néhány fokkal hidegebbre számíts.

Táj:
Havas, jeges, akárcsak januárban.

Lehetőségek:
A téli túra kínálat februárban változatlan.

Jégbarlang egy izlandi gleccser belsejében

Izland márciusban

Míg Magyarországon a március már igazi tavaszi hónap, Izlandon még nyoma sincs a jó időnek. Ilyenkor még jócskán tombol a tél, kemény fagyokkal, sok havazással, és az ilyenkor meggoszott rendkívül szeszélyes időjárással. Csupán a nappali világosság mennyisége az, ami márciust megkülönbözteti a többi téli hónaptól.

Ekkor már nappalok túlnövik az éjszakákat, lehetővé téve a hosszabb országnéző túrákat. Sarki fényt is láthatsz még márciusban, bár egyre inkább a késő éjszakai órákra tolódik a teljes sötétség beállta.

Időjárás:
A hőmérséklet hasonlóan alakulnak, mint januárban és februárban, az átlagos szélerősség azonban már gyengébb. A március az év második legcsapadékosabb hónapja, jellemzően inkább havazással és jégesővel.

Táj:
Havas, jeges, fehér tájra számíts márciusban.

Lehetőségek:
A téli túra kínálat márciusban változatlan.

Arnarstapi falu márciusban. A táj még mindig havas

Izland Tavasszal (Április-Május)

Mérsékelt árak, kellemesebb időjárás, búcsúzó sarki fény 

Amint azt már tudod, Izlandon hivatalosan csak két évszakot különböztetünk meg – a telet és a nyarat. Viszont az éjszakai sötétség megszűnése  és a hőmérséklet tartósan 5 fok fölé emelkedése elég nagy változás a télhez képest ezért az április és a május hónapokat külön évszakként értelmezzük.

A repjegyek ilyenkor általában nagyon olcsók, leszámítva a húsvéti időszakot. Ez a két hónap amolyan holt szezon, ebben a két hónapban érkezik a legkevesebb turista. Határozottan jobb idő van már áprilistól, sőt, csapadék és szél tekintetében az ősznél is barátságosabb időjárásra számíthatsz. Ennek ellenére legyél felkészülve a kiszámíthatatlan körülményekre. 2018-ban még május közepén is hó borította az országot, 2019-ben viszont már áprilisban kizöldült a fű.

Április közepe-vége táján elbúcsúzunk a sötét éjszakáktól, ahogy a sarki fénytől is. A nap annyira későn nyugszik és annyira korán kel, hogy napnyugta és napkelte között eltelt időben már nem sötétedik be teljesen az égbolt, emiatt a sarki fényt már nem láthatod. 

mikor erdemes izlandra utazni aprilis

Izland áprilisban

Az április jellemzően téliesen kezdődik, de általában jelentősen enyhül a hónap végére. Az éjszakai sötétség egyre inkább eltűnik, a naplemente és a napfelkelte hosszan elnyúlik és a kettő között már csak hajnali derengés látható. Mivel a sarki fény csak teljesen sötét égbolt mellett látható, a hónap közepétől már hiába keresed. 

Időjárás:
Az átlaghőmérséklet eleinte 0-3 fok között alakul, de a hónap végére már elérheti az 5-6 fokot. A szélsebesség és a csapadék tovább csökken a korábbi hónapokhoz képest és a napsütéses órák száma is növekszik.

Táj:
Áprilisban jellemzően még szürke a táj, de ha korábban érkezik a jó idő, a hónap vége felé már láthatsz néhány kibukkanó zöld fűszálat. Az északi tájakon jellemzően még fehér a táj, Reykjavík környékén várható korábban az enyhülés.

Programlehetőségek:
A sarki fény és a jégbarlang túrák a hónap közepéig üzemelnek, de a nyári túrák még nem kezdődnek meg. A buszos országnézés, bálnanézés, sznorkelezés, láva barlang-túrák egész évben elérhetők.

nicholas kampouris 97263 unsplash

Izland májusban

Május, ezen belül is a hónap második fele lehet az az időszak, amit a leginkább javasolni tudok azoknak, akik alacsony költségvetéssel szeretnének utazni kedvező időjárási körülmények mellett.

Május ugyanis statisztikailag az év legszárazabb hónapja és a szélsebesség is ekkor a legalacsonyabb egész évben. Persze, ez csak statisztika, még így is húzhatod a rövidebbet, de az esélyeid sokkal jobbak, mint áprilisban vagy ősszel. Ugyanakkor májusban még mindig szezon előtti árakon utazhatsz.

Májusban már élvezheted az egész éjszakás világosságot. Felhőtlen időben a naplemente elhúzódik éjfélig vagy akár tovább, a napfelkelte pedig már jóval 4 óra előtt megkezdődik.

A Reynisfjara az egyik legszebb látnivaló Dél-Izlandon

Időjárás:
Az átlaghőmérséklet 3-10 fok között alakul, tehát jelentősen hűvösebb, mint nyáron. Ugyanakkor a szél és a csapadék mennyisége még a nyári értékeknél is alacsonyabb.

Táj:
A hónap második felétől már számíthatsz zöld tájra és a csillagfürt-mezők is elkezdenek virágozni. Itt-ott még azért előfordulhat havazás.

Programlehetőségek:
A sarki fény és a jégbarlang túrák májusban már nem, viszont egyes gyalogtúrák újra elérhetővé válnak. A hónap közepétől már láthatsz lundákat, és bálnákból is egyre több érkezik az izlandi vizekbe. A buszos országnézés, bálnanézés, sznorkelezés, láva barlang-és hószán túrák egész évben üzemelnek.

Összegzés

Ha Izlandra készülsz, egy dolgot fontos megértened: a rossz idő itt mindennapos és ez az ország egyik alapvető tulajdonsága. A tájat, amit olyan sokan jönnek megcsodálni, ezek a körülmények formálták ilyen különlegesre. Ha más lenne a klíma, Izland nem Izland lenne.

Hogy mikor érdemes Izlandra utazni, azt elsősorban az időjárás és az abból következő körülmények befolyásolják. A turisták száma, az elérhető túrakínálat, a táj milyensége, az egyes látványosságok megközelíthetősége, az élővilág és az ezekből következő szolgáltatói áringadozások mind az időjárásra vezethetők vissza.

Ha a változékony és gyakran szélsőséges körülményekre megfelelően felkészülsz, Izland bármelyik évszakban és hónapban fantasztikus. Ha van egy rugalmas útiterved, B-terveid, a körülményeknek megfelelő autót bérelsz és öltözéket viselsz, a szezonnak megfelelő szállást választod és rugalmasan gondolkodsz, nem fog csalódás érni, bármilyen is legyen az időjárás az adott hónapban.

Hasznos volt? Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy “Like”-ot és ne felejtsd el megosztani!

Kapcsolódó írások

Fontos tudnivalók Izland
Fontos tudnivalók Izlandra utazóknak

Ebben a cikkben igyekszünk megválaszolni minden olyan praktikus kérdést, amit feltétlenül tudnod kell ahhoz, hogy ne érjenek váratlan meglepetések az utazás során.

Izland időjárása kiszámíthatatlan
Időjárás Izlandon

Milyen időjárásra számíthatsz ha Izlandra utazol és hogyan készülj fel a várható körülményekre? Minden fontos információ egy helyen.