Az izlandi Landsbankinn frissen megjelent riportja szerint a szállás árak Reykjavíkban 16%-kal alacsonyabbak voltak 2019 decemberében, mint az azt megelőző év ugyanezen időszakában.
2018-ban átlagosan 160 Euróba (kb. 55 ezer Ft) került egy hotelszoba egy éjszakára Reykjabvíkban, ami 2019-re átlagosan 140 Euróra csökkent (kb. 46 ezer Ft), amely 12.5%-os áresést jelent.
Az “olcsóság” oka a hotelek kihasználtságában keresendő, mely a 2017-es évben tetőzött 85%-kkal, 2018-ban 77%-ra esett, azóta pedig folyamatosan csökken.
Habár az Izlandra érkező turisták száma is valamelyest megfogyatkozott, alapvetően nem ez felelős a hotel férőhelyek kihasználtságáért.
2017 óta közel 50%-kal nőtt a hotel szobák száma Reykjavíkban és környékén. 2019-ben 670 új szoba épült, 2020-ban pedig további 800 hotelszoba lesz elérhető a főváros tágabb körzetében a folyamatban lévő építkezésnek köszönhetően.