Privát Snaefellsnes túra, magyar nyelvű idegenvezetéssel

Ezen a privát Snaefellsnes-félsziget túrán Izland egyik legváltozatosabb és leglátványosabb régióját fedezheted fel – vulkánok, fekete homokos és sziklás partok, halászfalvak és a legendás Snæfellsjökull gleccservulkán. Mindezt kizárólag a saját útitársaiddal, rugalmas programmal és magyar nyelvű idegenvezetéssel.

Teljes egészében magyar nyelvű, privát Snæfellsnes-félsziget túra, amelyen Izland egyik legváltozatosabb és leglátványosabb régióját járhatod be egy nagy tapasztalattal rendelkező, hivatásos helyi magyar túravezetővel. A program során látványos vulkáni tájakat, fekete homokos partokat, drámai sziklaformációkat és hangulatos halászfalvakat fedezhetsz fel, miközben megismerheted a félsziget kulturális érdekességeit is. Privát járművel utazol, kizárólag a saját társaságoddal, más turisták nélkül — az autó és a túravezető végig csak a tiétek, a menetrend pedig rugalmasan a saját igényeitekhez igazítható.

Egész évben
Könnyű
13 óra
5 év
Privát túrák
Snaefellsnes-félsziget
Magyar
Skall Ventures

Izlandon több száz túracég működik, és a cégek mérete és marketing-költségvetése sajnos nem mindig van arányban a szolgáltatói minőséggel. Egy évtizede dolgozunk izlandi túracégekkel és alaposan ismerjük a helyi viszonyokat – tudjuk, melyik cég megbízható, és melyiket jobb, ha elkerülöd.

Minden itt található túrát gondosan válogattunk: átnéztük helyetted az apróbetűs részeket, az ügyfélvéleményeket, és személyes tapasztalatainkat is figyelembe véve választottuk ki a legjobbakat. Az oldalunkon ajánlott szolgáltatókat személyesen ismerjük, folyamatosan teszteljük a túráikat, ezért tudjuk, hogy mire számíthatsz.

Azért ajánljuk ezt a túrát, mert biztosak vagyunk benne, hogy megbízható szolgáltatótól valódi minőséget kapsz. A túraleírásokat nem csak egyszerűen lefordítottuk magyarra, hanem kiegészítettük minden olyan hasznos részlettel, amit a sokszor még a hivatalos szolgáltatói oldalakon sem találsz meg – apró, de fontos tudnivalókkal, gyakorlati tanácsokkal és személyes tapasztalatainkkal, hogy pontosan tudd, mit kapsz a pénzedért.

Ismerd meg a túravezetőd!

Ezen a programon Kristóf lesz majd a túravezetőd, aki hivatásos guide-ként dolgozik és 8 éve él Izlandon. A normál járműveken felül a legextrémebb Super Jeep terepjárók vezetése is a kisujjában van és nagy vezetési tapasztalattal rendelkezik extrém időjárási és útviszonyok között is. Több száz vezetett túra áll mögötte, az ország minden szegletét kiválóan ismeri. A privát túráin felül rendszeresen foglalkoztatják a helyi túraszervező cégek is.

Rendkívül nagy helyismerete valamint a nyugodt, derűs és kedves kommunikációs stílusa miatt az utasok körében nagyon népszerű. A vele vezetett túrákon a látnivalókon felül mélyebb betekintést kapsz a sziget történelmébe, kultúrájába, geológiájába és a helyiek mindennapi életébe is — mindezt szórakoztató, rendkívül élvezetes stílusban.

Imádni fogod ezt a túrát, mert:

Egyetlen nap alatt bejárhatod a Snæfellsnes-félsziget legszebb látnivalóit
Szemben az Arany körút és a Déli part gyakran zsúfolt útvonalaival, a Snæfellsnes-félsziget sokkal kevésbé látogatott régió, jóval kevesebb turistával találkozhatsz.
Ez a régió arról híres, hogy mindazokat a természeti csodákat egyetlen helyen vonultatja fel, amelyek miatt Izland világszerte ismertté vált: gleccser, vulkánok, fekete partok, drámai sziklák, apró falvak.
A túra teljes egészében magyarul zajlik, így mindent pontosan értesz, nem idegen nyelven kell követned az idegenvezetést.
Ez egy privát túra, ahol a jármű és az idegenvezető kizárólag a tiétek — a túrán nem vesznek részt más utasok, csak te és a saját társaságod.
A nap a saját tempótokban telik, a túravezető a ti igényeitekhez igazítja a programot, így van idő megállni, kérdezni, és akár több időt tölteni egy-egy helyszínen.
Kényelmes, tágas ülésekkel felszerelt, modern, légkondicionált járműben utazhatsz, így egész nap komfortosan telik az utazás.
A téli időszakban (november és március között) a cipőre húzható csúszásgátlót a túravezető biztosítja számodra, így ezzel külön nem kell foglalkoznod.

A túra fénypontjai:

Ytri Tunga

A félsziget egyik legismertebb fókapartja, ahol jó eséllyel figyelhetsz meg napozó vagy a vízben úszó fókákat természetes környezetükben. A szokatlan, aranyszínű homokos part különleges színfolt Izland többnyire fekete vulkáni partjai között.

Búðir fekete temploma

Izland egyik legtöbbet fényképezett épülete. Az apró fekete fatemplom magányosan áll a lávamezők és a nyílt tenger között, háttérben a Snæfellsjökull gleccserrel. Az egyik legismertebb fotóhelyszín az egész országban.

Arnarstapi

Hangulatos tengerparti település, amely látványos bazaltszikláiról, természetes kőíveiről és gazdag madárvilágáról ismert. A part menti sétaút során drámai sziklafalak, barlangok és különleges sziklaformációk kísérik az utat.

Lóndrangar sziklatornyok

A táj fölé magasodó formációk már kilométerekkel korábban feltűnnek az útról, a kilátópontról pedig fantasztikus panoráma nyílik a partvidékre és a Snæfellsjökull vulkánra. Nyáron a sziklák hemzsegnek a fészkelő tengeri madaraktól: sirályok, lundák, csüllők és más fajok százai költik itt fiókáikat. A helyiek szerint a sziklatornyok valaha megkövült trollok voltak, a geológusok szerint azonban egy ősi vulkáni kürtő maradványai.

Djúpalónssandur

Egy hihetetlenül látványos fekete kavicsos part különös vulkáni sziklaformációk ölelésében. A parton régi hajóroncs maradványai láthatók, emellett itt találhatók azok a híres emelőkövek is, amelyekkel egykor a halászok erejét tesztelték.

Kirkjufell-hegy

Izland egyik legismertebb és legtöbbet fotózott hegye. A jellegzetes, nyílhegy alakú csúcs a mellette található Kirkjufellsfoss vízeséssel együtt az ország egyik ikonikus látványképe.

Berserkjahraun lávamező

A több ezer éves lávafolyások által létrehozott, mohával borított vulkanikus táj a félsziget egyik legszebb és legkülönlegesebb része. A helyszínhez izlandi sagák és legendák is kapcsolódnak.

További megállók, ha az idő engedi

A privát túra egyik nagy előnye a rugalmasság. Amennyiben az időjárás, az útviszonyok és a rendelkezésre álló idő lehetővé teszi, további egy-két megálló még beiktatható.

Részletes program:

A nap reggel a szállásodnál kezdődik, ahol a magyar nyelvű túravezető felvesz benneteket a privát járművel. Innen Nyugat-Izland felé veszitek az irányt. Útközben megismerheted a régió történetét, természeti érdekességeit és az izlandi mindennapokat. Mivel privát túráról van szó, a program a körülményekhez és a saját tempótokhoz igazítható.

Borgarnes

Körülbelül egyórás utazás után máris lesz egy rövid pihenő Borgarnes településén, ahol lehetőséged lesz mosdóhasználatra, egy kávé elfogyasztására vagy egy gyors reggelire. A benzinkút boltjában be tudsz vásárolni ételt és italt az előtted álló útra.

Ytri Tunga

Az első nagyobb megálló a Snæfellsnes-félsziget déli partján található Ytri Tunga. A hely különlegessége, hogy Izland legtöbb strandjával ellentétben itt nem fekete vulkáni homok, hanem világos, aranysárga homokos part fogad. A sekély öblök és sziklák környékén egész évben jó eséllyel figyelhetsz meg fókákat, amelyek gyakran a part közelében pihennek vagy a vízben úszkálnak.

A parton gyakran láthatók egy korábban partra vetődött bálna csontvázának maradványai is, amelyek különleges fotótémát jelentenek. Tiszta időben innen gyönyörű kilátás nyílik a távolban magasodó Snæfellsjökull gleccservulkánra is, amely uralja a félsziget látképét.

Búðir fekete temploma

Búðir fekete temploma Izland egyik legismertebb fotóhelyszíne. A mai templom 1848-ban épült, de a környéken már évszázadokkal korábban is működött egy virágzó kereskedő- és halászközpont. Mára a település szinte teljesen eltűnt, a templom pedig a hajdani közösség egyik utolsó emléke. A túravezető elmeséli a hely történetét.

A hely különleges hangulatát a fekete templom, a mohával borított lávamezők, az óceán és a háttérben magasodó Snæfellsjökull gleccservulkán együttese adja. Nem véletlen, hogy ez az egyik legtöbbet fényképezett helyszín egész Izlandon.

Arnarstapi

Arnarstapi sokak szerint nemcsak a Snæfellsnes-félsziget, hanem egész Izland egyik leglátványosabb tengerparti tája. A kis falu (egykor halászfalu) mellett húzódó partszakaszon meredek bazaltsziklák, természetes kőhidak, apró szigetek, egy tengerbe zuhanó vízesés, barlangok és az Atlanti-óceán által formált különleges sziklaképződmények sorakoznak. A hullámok folyamatosan ostromolják a partot, miközben tengeri madarak százai köröznek a sziklafalak körül. Tiszta időben a háttérben a Snæfellsjökull gleccservulkán magasodik, amely tovább fokozza a hely különleges hangulatát.

Lóndrangar sziklatornyok

A következő megállónál a Snæfellsjökull Nemzeti Park egyik legismertebb látványosságát fedezheted fel. Az óceánból kiemelkedő vulkáni sziklatornyok már kilométerekről uralják a tájat. A kilátópontról fantasztikus panoráma nyílik a partvidékre és a környező vulkanikus tájra. Nyáron a sziklák tele vannak fészkelő tengeri madarakkal.

Djúpalónssandur

Djúpalónssandur part a Snæfellsjökull Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb helyszíne. A partot nem homok, hanem simára csiszolt fekete lávakavicsok borítják, amelyek jellegzetes sistergő hangot adnak minden hullámnál.

A part fölé magasodó lávafalak, a különös sziklaképződmények és a folyamatosan morajló óceán egyszerre teszik vadregényessé és misztikussá a helyet. A parton ma is láthatók egy 1948-ban itt zátonyra futott brit halászhajó roncsainak maradványai, amelyeket emlékként meghagytak a természetben.

Itt találhatók a híres emelőkövek is, amelyekkel egykor a halászok erejét mérték fel. A hagyomány szerint csak az dolgozhatott halászhajón, aki képes volt felemelni legalább az egyik nagyobb követ.

A háttérben magasodó lávasziklák, a fekete kavicsos part és a gyakran hatalmas erővel becsapódó hullámok együtt olyan hangulatot teremtenek, mintha a világ végén járnál. Sokak számára ez a Snæfellsnes-félsziget egyik legemlékezetesebb megállója.

Ebédszünet

Az ebédet általában valamelyik helyi településen fogyaszthatod el, ahol éttermek, kávézók és kisebb büfék közül választhatsz. Ha szeretnél spórolni, természetesen hozhatsz magaddal csomagolt ebédet is. A pontos helyszín a napi útvonal és az időbeosztás függvényében változhat.

Kirkjufell és Kirkjufellsfoss

A Kirkjufell Izland egyik legismertebb és legtöbbet fotózott hegye, amely jellegzetes formájával messziről felismerhető. A hegy lábánál található Kirkjufellsfoss vízeséssel együtt az ország egyik legismertebb képeslapfotóját alkotja, amely számtalan útikönyvben, naptárban és közösségi médiás bejegyzésben szerepel.

A helyszín több filmben és sorozatban is feltűnt, legismertebb szereplése a Game of Thrones című sorozatban volt, ahol a „Nyílhegy-hegyként” (Arrowhead Mountain) láthatták a nézők.

A vízeséshez vezető rövid séta után elkészítheted azt az ikonikus fotót, amelyen a háromágú vízesés előterében magasodik a tökéletes formájú hegy. Tiszta időben, különösen naplementekor vagy télen hóval borítva, a látvány valóban olyan, mintha egy képeslap elevenedne meg előtted.

Berserkjahraun lávamező

A Berserkjahraun Izland egyik legszebb lávamezeje, ahol több ezer éves vulkáni kőzeteket vastag, élénkzöld mohaszőnyeg borít. A kanyargó út a fekete lávaformációk között halad, miközben a háttérben hegyek és a Snæfellsnes-félsziget változatos tájai emelkednek.

A terület nevét egy híres izlandi sagáról kapta. A történet szerint a két berserker építette az utat a nehezen járható lávamezőn keresztül. A két férfi beleszeretett egy helyi földbirtokos lányába, a lány apja azonban nem akarta hozzáadni őket a lányaihoz, ezért lehetetlen feladatot adott nekik: egy járható utat kellett építeniük a lávamezőn keresztül, valamint el kellett vezetniük a vizet a birtokra. A földbirtokos biztos volt benne, hogy a feladat lehetetlen, ezért miután a harcosok mégis sikerrel jártak, a legyilkoltatta őket. A történet érdekessége, hogy a 2000-es évek elején régészeti feltárások során valóban két emberi csontvázat találtak a lávamező közelében.

A lávamező különleges hangulatát az adja, hogy a nyers vulkanikus táj és a puha mohatakaró éles kontrasztot alkot egymással. Sok utazó számára ez az egyik olyan helyszín, amely tökéletesen megmutatja Izland vulkanikus eredetét és a természet hihetetlen alkalmazkodóképességét. A félsziget egyik legfotogénebb útszakasza, ahol szinte minden irányba érdemes fényképezni.

Visszaút Reykjavíkba

A Snæfellsnes-félsziget felfedezése után visszaindultok Reykjavík felé. A nap végére egy olyan régiót ismerhetsz meg, amelyet sokan Izland esszenciájának tartanak: gleccserek, vulkánok, óceáni sziklák, fekete partok és hangulatos halászfalvak egyetlen, élményekkel teli napba sűrítve.


Mutass többet...

Neked való ez a túra, ha...

Szeretnéd felfedezni Izland egyik legváltozatosabb régióját egyetlen nap alatt.
Nem szeretnél egész nap vezetni, hanem inkább hátradőlnél, és élveznéd az utazást.
Fontos számodra a magyar nyelvű idegenvezetés, és szeretnél mindent érteni a helyszínekről, történetekről és érdekességekről.
Fontos számodra a teljes kizárólagosság, és hogy a túravezető osztatlan figyelmét élvezhesd.
Szereted, ha a program rugalmas, és a menetrend a saját igényedhez igazodik.
Nagyobb társasággal érkezel - ebben az esetben a privát túra gyakran költséghatékonyabb és sokkal rugalmasabb, kényelmesebb megoldás, mint a csoportos túrák.
Gyerekkel utazol, és kényelmesebb, kiszámíthatóbb, rugalmasabb megoldást keresel, mint egy nagy csoportos túra.
Szívesebben választasz egy magasabb színvonalú, személyre szabott élményt, mint egy klasszikus csoportos túrát.
Elkerülnéd az Arany körút és a Déli part legzsúfoltabb helyszíneit, és inkább egy nyugodtabb, kevésbé turistás vidéket ismernél meg.
Kíváncsi vagy a Snæfellsjökull vulkánra, amelyet sokan Izland egyik legmisztikusabb helyének tartanak.

Nem a legjobb választás, ha...

Kifejezetten nagy, vegyes csoportban utaznál, és új emberekkel ismerkednél — ebben az esetben egy csoportos Arany Kör túra jobb választás lehet.
Szűkebb költségkerettel tervezel — a privát túra jellegéből adódóan magasabb árkategóriát képvisel.
Nem szeretsz sok időt autóban tölteni – a Snæfellsnes-félsziget Reykjavíkból oda-vissza hosszú egynapos kirándulás.

Amit a részvételi díj tartalmaz:

Magyar nyelvű idegenvezetés
Szállodai felvétel és visszaszállítás Reykjavíkból (továbbá igény szerint Hveragerði/Selfoss területéről)
Privát jármű és sofőr a teljes program idejére
Cipőre húzható csúszásgátló a téli időszakban (november–március)

Ami nincs benne az árban...

Ételek és italok – a túra során több helyen is van lehetőség vásárlásra. Ha szeretnél magaddal vinni valamit (pl. vizet, snacket, szendvicset), azt a túra előtt érdemes beszerezned.
Egyéb személyes kiadások és vásárlások

Nézd meg, mi vár rád!

Hogyan készülj:

Ruházat és öltözködés

Az izlandi időjárás kiszámíthatatlan, ezért meleg, réteges öltözködés nagyon fontos. Mivel a túra során több helyen is sétálni fogsz, kényelmes cipő viselése erősen ajánlott. Legyen nálad:

  • Hőszigetelő alsóréteg (thermo aláöltözet vagy gyapjú)
  • Vastag pulóver vagy polár
  • Vízálló és szélálló kabát
  • Meleg nadrág (lehetőleg vízálló)
  • Vastag zokni és vízálló túrabakancs
  • Sapka, sál, kesztyű – főleg télen elengedhetetlenek!

Mutass többet...

Fontos tudnivalók:

Fizikai felkészültség

A túra könnyű, nem igényel különösebb fizikai erőnlétet. Átlagos egészségi állapotban bárki részt vehet rajta. A séták rövidek és könnyűek.

Lemondási feltételek

A túra az indulás időpontja előtt legfeljebb 24 órával ingyenesen lemondható. Mivel váratlan események bármikor közbejöhetnek, erősen ajánljuk olyan utasbiztosítás megkötését, amely nemcsak az egészségügyi ellátást, hanem a lefoglalt programok és túrák lemondásából eredő költségeket is fedezi.

Időjárás miatti változtatások

A szolgáltató fenntartja a jogot, hogy időjárási körülmények vagy biztonsági okok miatt módosítsa vagy törölje a túrát. Ilyenkor értesítenek, és átfoglalhatsz egy másik napra vagy teljes visszatérítést kapsz.

Hogyan működik a foglalás?

A túra lefoglalásához használd az itt, a túra oldalon található foglaló naptárt. Amikor itt, a helloizland.hu oldalon foglalsz le egy túrát, a folyamat valójában az izlandi szolgáltató rendszerében megy végbe. Tehát a foglalásod és a pénzed közvetlenül az adott túracéghez fut be, ugyanúgy, mintha az ő weboldalukon foglaltad volna.

A túrát az izlandi szolgáltató fogja lebonyolítani, tőlük fogsz majd foglalási visszaigazolást kapni, továbbá, ha módosítani vagy lemondani szeretnél, azt is közvetlenül velük tudod majd intézni.

Mi itt az oldalon egy gondosan válogatott listát kínálunk neked, amit a szolgáltatókról szerzett tapasztalataink és ismereteink alapján állítottunk össze. Ezen felül:

  • Magyarra fordítottuk a túrák leírását
  • Elláttuk őket további hasznos kiegészítésekkel a saját tapasztalataink és a szolgáltatótól kapott információk alapján
  • Minden fontos tudnivalót egy helyre gyűjtöttünk, hogy könnyebb legyen számodra a választás
  • Ezeket a túrákat folyamatosan teszteljük, hogy meggyőződjünk a túrák minőségéről és a szolgáltatói színvonalról
  • Emellett a weboldalunkon rengeteg hasznos és részletes információval segítjük az utazásra való felkészülésedet, a Facebook-csoportunkban pedig egyéni kérdéseidre is választ kaphatsz

Ha rajtunk keresztül foglalsz, a szolgáltató jutalékot fizet nekünk, a sikeresen lezajlott túrát követő hónapban. Ez neked semmilyen többletköltséget nem jelent, pontosan annyit fizetsz, mintha közvetlenül a helyi szolgáltatónál foglalnál. A foglalásod egy gesztus is felénk: így köszönheted meg a munkánkat, amiért rengeteg időt és utánajárást (és sok esetben pénzt) spórolunk meg neked. Foglalásoddal a további munkánkat segíted, hozzájárulhatsz a weboldal fenntartásához és támogatod, hogy továbbra is naprakész, hasznos és részletes információkkal segítsük az Izlandra utazókat.

Fontos jogi figyelmeztetés

Mindent megteszünk azért, hogy az oldalon található információk pontosak és naprakészek legyenek. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a túraszolgáltató időjárási körülmények vagy egyéb okokból megváltoztatja a túra egyes elemeit (például az útvonalat, a programot vagy helyszíneket), és erről minket nem értesít azonnal. Ilyen esetben a változások nem feltétlenül jelennek meg rögtön az oldalon. A szolgáltató minden esetben fenntartja a jogot a módosításra az utasok biztonsága érdekében. Ezekért a változtatásokért a felelősség kizárólag a túraszolgáltatót terheli.


Mutass többet...

Az itt megjelenő adatok közvetlenül az izlandi szolgáltató foglaló rendszeréből töltődnek be, ezért a foglalási űrlap nyelve esetenként eltérhet a weboldalunk nyelvétől (angol vagy magyar is lehet). Az alábbi űrlapon keresztül a foglalásod közvetlenül a hivatalos szolgáltató rendszerében történik meg, így az adatok mindig naprakészek és pontosak. Mi a magyar nyelvű leírásokat és a foglalási felület kényelmes megjelenítését biztosítjuk, hogy minden információt könnyen érthetően, egy helyen találj meg.

Gyakran ismételt kérdések

Amit foglalás előtt érdemes tudnod

Ebben a részben megtalálod a legfontosabb információkat és válaszokat az utazók által gyakran feltett kérdésekre. Olvasd át figyelmesen, hogy minden részlet tisztázott legyen az élmény megkezdése előtt.

A jármű és a túravezető kizárólag a tiétek, így a program a ti tempótokhoz igazodik, nem kell másokhoz alkalmazkodni. Nincs várakozás vagy zsúfoltság, és minden magyarul hangzik el, így végig pontosan érted, amit látsz. A túravezető végig csak veletek foglalkozik, ami egy sokkal személyesebb, rugalmasabb és kényelmesebb élményt biztosít.

Ez egy teljes napos program (13 óra), így érdemes úgy tervezni, hogy ezen a napon más programod ne legyen.

Mikor érdemes meglátogatni a Snæfellsnes-félszigetet?

A Snæfellsnes-félsziget egész évben látogatható, és minden évszakban teljesen más arcát mutatja.

Nyáron (június–augusztus) a hosszú nappaloknak köszönhetően rengeteg idő jut a látnivalók felfedezésére. A madársziklák ilyenkor a legélénkebbek, a táj zöldbe borul, és a legtöbb túraútvonal is könnyen járható.

Ősszel (szeptember–október) kevesebb a turista, a fényviszonyok különösen kedveznek a fotózásnak, és már a sarki fény megjelenésére is van esély az esti órákban.

Télen (november–március) a hóval borított hegyek, a jeges partvidék és a gyakran fehér sapkát viselő Kirkjufell egészen különleges hangulatot teremtenek. A sarki fény megfigyelésére is ez az egyik legjobb időszak, ugyanakkor az időjárás kiszámíthatatlanabb, és előfordulhatnak útlezárások vagy programváltozások.

Tavasszal (április–május) a természet fokozatosan éled újjá, egyre hosszabbak a nappalok, miközben még mindig viszonylag kevés a látogató. Ez az egyik legjobb időszak azok számára, akik nyugodtabb körülmények között szeretnék felfedezni a félszigetet.

Összességében nincs rossz időpont a Snæfellsnes-félsziget meglátogatására. Ha a zöld tájakat és a hosszú nappalokat keresed, válaszd a nyarat. Ha a sarki fény és a havas tájak vonzanak, a tél lesz a legjobb választás. A legtöbb utazó számára azonban a május, szeptember és október kínálja a legjobb egyensúlyt az időjárás, a látogatószám és a természeti élmények között.

Mindent megteszünk azért, hogy az oldalon található információk pontosak és naprakészek legyenek. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a túraszolgáltató időjárási körülmények, az utasok kifejezett kérései vagy egyéb, tőlünk független okok miatt módosítja a túra egyes elemeit (például az útvonalat, programot vagy helyszíneket), és erről minket nem értesít azonnal. Ilyen esetben a változások nem feltétlenül jelennek meg rögtön az oldalon. A szolgáltató minden esetben fenntartja a jogot a módosításra az utasok biztonsága érdekében. Ezekért a változtatásokért a Hello Izland nem vállal felelősséget, a felelősség kizárólag a túraszolgáltatót terheli.

A túra könnyű nehézségű, nem igényel különösebb fizikai erőnlétet. A sétálások rövidek és könnyűek, átlagos egészségi állapotban bárki részt vehet rajta. Idősek és gyerekek (6 év felett) számára is megfelelő.

Minden helyszínen elegendő időt kapsz a körülnézésre és fotózásra, és mivel privát túráról van szó, nagyfokú rugalmasság biztosított a megállók hosszát illetően.

Ha a szolgáltató időjárási vagy más, az utasok biztonságát veszélyeztető okok miatt lemondja a túrát, két lehetőséged van: vagy átfoglalsz egy másik napra ingyen, vagy teljes visszatérítést kapsz.

Jó eséllyel igen. Ytri Tunga Izland egyik legismertebb fókapartja, ahol egész évben gyakran lehet megfigyelni a parton pihenő vagy a vízben úszó fókákat. Mivel vadon élő állatokról van szó, a megfigyelés természetesen nem garantálható.

Igen. A nap során megálltok egy helyi étteremnél vagy kávézónál, ahol lehetőség van ebéd vásárlására. Természetesen saját szendvicset vagy csomagolt ebédet is hozhatsz magaddal.

Igen, családok számára is kiváló program. A látnivalók könnyen megközelíthetők, a gyaloglás minimális, és a programot a privát jelleg miatt könnyebb a gyerekek igényeihez igazítani.

A túra esős vagy szeles időben is megtartható, hiszen Izlandon ez teljesen megszokott. Extrém időjárási körülmények (vihar vagy útlezárás) esetén a túravezető alternatív útvonalat javasolhat, vagy szükség esetén a program módosulhat.

A privát túrán nincs kötött csoportos menetrend, nem kell más utasokhoz alkalmazkodnod, és a túravezető teljes figyelme a ti társaságotokra irányul. Több időt tölthetsz a számodra érdekes helyszíneken, és a nap sokkal személyesebb élményt nyújt.

Ez is érdekelhet