fbpx

Magma felgyülemlés okozza a földrengéseket – ez fog történni, ha kitör a vulkán

Az Izland Dél-nyugati csücskében található Reykjanes-félszigeten napok óta megnövekedett szeizmikus tevékenység zajlik. Habár Izlandon a földrengések mindennaposak, az utóbbi időszakban jelentősen megemelkedett a rengések száma és erőssége.

3
A földrengések elhelyezkedése és erőssége a Reykjanes-félszigeten. Zöld csillag jelöli a 3-as fokozatúnál erősebb rengéseket

Pár nappal ezelőttig a szakértők álláspontja az volt, hogy a február 24-én kezdődött aktivitás nem magmatevékenység következménye, hanem a kőzetlemezek elmozdulása okozza azt. Március elsején azonban a műholdas felvételek elemzése során ennek az ellenkezője bizonyosodott be.

Úgy tűnik, hogy a közelmúlt eseményei a tavaly kezdődött magmafegyülemlés folytatása. Tavaly ennél jóval kisebb szeizmikus aktivitás miatt hirdettek sárga készültségi fokozatot a térségben.

A friss GPS mérési eredmények szerint a talajfelszín mintegy 30 centimétert emelkedett az elmúlt napok földrengései hatására. A jelek arra utalnak, hogy körülbelül 6 km mélyen mozgolódik a magma és utat keres magának a felszín felé.

155350229 3881421711925363 8076302210135170577 n

Ki fog kitörni a vulkán?

Itt nem egy darab meglévő vulkánról van szó, hanem egy ezeréves lávamezőről, ahol hasadékok nyílhatnak meg, melyekből forró magma áramlik ki. Habár a közeljövőben bekövetkező lávakitörés valószínűsége egyre növekszik, a szakértők továbbra is óvatosan fogalmaznak. Senki nem képes megjósolni biztosan, hogy mi fog történni és mikor, csupán valószínűségről beszélhetünk.

Hamarosan biztosan felszínre kerül a láva, de azt senki sem tudja, hogy pontosan mikor. A „hamarosan” geológiai léptékben mérve akár 1-200 évet is jelenthet, jegyezte meg a RÚV hírportálnak Þorvaldur Þórðarson vulkanológus.

Jelenleg három lehetséges forgatókönyv van:

  • A szeizmikus aktivitás elcsendesedik leáll minden további következmény nélkül
  • A magma felgyülemlés erősebb szeizmikus aktivitást idéz elő, mely nagyobb (akár 6.5-ös erősségű) földrengéshez is vezethet
  • A magma benyomulás folytatódik és
    • felszakítva a kérget a felszínre ömlik, vagy
    • a felszín alatt megszilárdul
154382463 3871752602892274 6083629637021657622 n
A talajfelszín mintegy 30 cm-t emelkedett a kérdéses területen

Mi fog történni, ha kitör a vulkán?

Szakértők szerint az esetleges vulkánkitörés nem fog emberéletet fenyegetni. A terület geológiai tulajdonságai olyanok, hogy a lávakitörés nem járna robbanással és hamu kilövelléssel, hanem ún. effuzív kiömlés várható. Ez a típusú kitörés lassan folyó lávát produkál.

A kitörés várhatóan egy-két hétig is eltarthat, de nem fogja veszélyeztetni az utakat, épületeket, lakott területeket. Mindazonáltal a felszabaduló gázok okozhatnak kellemetlenséget, vagy akár veszélyt is jelenthetnek az arra érzékenyek számára, így egy esetleges kitörés esetén kiemelten fogják figyelni a szélirányt és a gázok terjedését.

Veszélyben van a lakosság?

Habár a kitörés helyszíne meglehetősen közel lenne a nemzetközi repülétérhez, a híres Blue Lagoon fürdőhöz és egy-két kisebb településhez, a becslések szerint a láva nem fenyegetne közvetlenül egyetlen települést sem.

Az alábbi képen lilával jelölték a láva várható folyási útvonalát. Három település van a képen: balra lent Grindavík, balra fent Vogar, valamint jobbra fent Hafnarfjörður.

156437662 3742062649193898 1201150518104795353 o

Az alábbi 360 fokos interaktív fotón megnézhetitek a Fagradalsfjall környékét, amely a jelenlegi földrengések epicentruma. A számok az adott helyen mért legnagyobb rengések erősségét jelentik.

Forrás: Iceland 360VR

Cikkünket frissítjük. Ha azonnal értesülni szeretnél a történésekről, lépj be az Izlandi utazás című Facebook csoportunkba.

Hasznos volt? Ha tetszett a cikk, kérlek nyomj egy “Like”-ot és ne felejtsd el megosztani!

Kik vagyunk?

Jelenleg is Izlandon élő, a helyi turizmusban jártas, kiemelkedő helyismerettel rendelkező magyarok vagyunk. Munkánk része, hogy túrákat teszteljünk, útleírásokat, cikkeket, illetve fotókat és videókat készítsünk helyi túracégek számára, ennélfogva rengeteget utazunk Izlandon, így folyamatosan naprakész információkkal rendelkezünk. 

Kövess minket Facebookon!