A bálnák, különösen a delfinek és az orkák, az ember után a legfejlettebb állatok közé tartoznak kognitív képességek, társas viselkedés, kulturális tanulás és önreflexió terén. Agyuk az emberéhez hasonlóan összetett felépítésű, és testméretükhöz képest különösen nagy – ez az arány csak az embernél magasabb.
Egyes fajok olyan fejlett agykérgi régiókkal rendelkeznek, amelyekben megtalálható az empátia és a szociális tanulás idegrendszeri alapja – hasonlóan az emberhez. Tudjuk róluk, hogy kifinomult kommunikációs rendszereket használnak, és érzékeny társas kapcsolatokban élnek. És mégis, hosszú évtizedekig az emberi önzés áldozatai voltak: majdnem kipusztítottuk őket.
Hogyan sodródtak a bálnák a kihalás szélére?
Az ember ősidők óta vadássza a bálnákat – elsősorban a zsírjukból nyert olaj, a húsuk és a csontjaik miatt. A 20. század ipari méretű vadászata azonban olyan méreteket öltött, hogy több faj a teljes kipusztulás szélére került. A csúcsponton – az 1960-as években – évente több mint 50 ezer bálnát öltek meg világszerte. Ez pedig drámai visszaesést okozott a populációkban, amely sokáig visszafordíthatatlannak tűnt.
A veszteség elképesztő volt: egyes fajok, például a kék- és a barázdás bálna egyedszáma több mint 90%-kal csökkent. A túlélő állományok szaporodási rátája pedig már nem volt elegendő ahhoz, hogy a faj fennmaradjon. A vadászat eközben egyre hatékonyabbá és kegyetlenebbé vált: robbanófejes szigonyokat vetettek be, és a zsákmányt gyakran már a hajón feldolgozták.
A kutatások szerint a 20. század folyamán több mint 3 millió bálnát pusztítottak el. Ez nemcsak önmagában volt tragikus, hanem az egész tengeri ökoszisztémát is veszélyeztette. A bálnák ugyanis kulcsszerepet játszanak a tápanyagok körforgásában, a fitoplankton növekedésében, és így közvetetten a légköri szén-dioxid megkötésében is.
A fordulat az 1970-es, 80-as években kezdődött. Egyre több tudós és természetvédő hívta fel a figyelmet arra, hogy a kereskedelmi bálnavadászat súlyos ökológiai válsághoz vezethet. Ha eltűnnek ezek az óriások, az nemcsak az óceán élővilágát szegényítheti el, hanem hosszabb távon a globális klímafolyamatokat is felboríthatja.
Hogyan menekültek meg a bálnák a kihalástól?
A bálnák helyzete nemcsak tudományos jelentésekben, hanem egyre erőteljesebb médiatartalmakban is láthatóvá vált: megrázó dokumentumfilmek, aktivista kampányok és filmek mutatták be a bálnavadászat kegyetlenségét, sokkoló képeken keresztül.
Eközben a tudomány is új korszakba lépett: egyre részletesebben feltérképezték a bálnák viselkedését és idegrendszeri működését. Sorra születtek azok a megfigyelések, amelyek gyökeresen megváltoztatták a róluk alkotott képünket.
Kiderült, hogy a bálnák fejlett aggyal rendelkeznek, képesek bonyolult társas kapcsolatok kialakítására, együttműködésre, tanulásra és a kulturális tudás átadására is. Egyes fajok – például a púpos bálnák – hosszú, dallamszerű „énekeket” adnak elő, amelyek populációnként eltérnek, és generációról generációra öröklődnek – mintha csak különböző nyelveket beszélnének. Az orkák családjai pedig egyedi vadászati technikákat és hangjeleket használnak, amelyeket családon belül örökítenek tovább.
Ez az 1980-as években zajló, példátlan erejű „társadalmi kampány” gyökeres változást hozott. A bálnák többé nem hatalmas, ehető halak voltak az emberek szemében. Ez az érzelmi áttörés volt az, ami végül megmozdította a közvéleményt – és ezzel politikai nyomást is gyakorolt a döntéshozókra.
1986-ban végül fordulópont következett: a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) bevezette a kereskedelmi célú bálnavadászat globális moratóriumát. A legtöbb ország leállította a vadászatot, és kezdetét vette a védelem korszaka. Azóta több faj állománya is növekedni kezdett. A púpos bálna például mára elérte a modern kori bálnavadászat előtti létszámának közel 80%-át, így már nem számít veszélyeztetettnek, és újra gyakori látvány több óceáni térségben – köztük Izland partjainál is.
A moratóriumot követően Izland egy időre felfüggesztette a bálnavadászatot, de a kilencvenes évek végén kilépett a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból. 2002-ben ugyan visszalépett, de fenntartásokkal: nem ismerte el magára nézve kötelező érvényűnek a kereskedelmi vadászatra vonatkozó moratóriumot. Bár ezt a kivételt több ország – köztük az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság – jogilag nem tartotta elfogadhatónak, Izland mégis újraindította a vadászatot. Először „tudományos célokra” hivatkozva, majd később nyíltan gazdasági indokkal is.
Izlandon a bálnavadászat túlmutatott a puszta gazdasági szerepen. Néhány vidéki közösség a halászkultúra részének tekintette – a bálnavadászat története szinte egyidős magával az izlandi történelemmel. Emiatt a külföldi tiltakozásokat sokan a nemzeti szuverenitás elleni támadásként élték meg. Így a kérdés nemcsak környezetvédelmi, hanem politikai és identitásbeli síkra is terelődött.
Ma azonban már más a helyzet. Az elmúlt 20-30 évben az izlandi lakosság körében folyamatosan csökkent a bálnahús iránti kereslet. A fogyasztók túlnyomó többsége ma már turista – a látogatók mintegy 20%-a kóstol bele bálnahúsba abban a hitben, hogy tradíciónális helyi ételt kóstol.
A valóság ezzel szemben az, hogy az izlandiak csupán 1–3%-a fogyaszt bálnahúst (Gallup Iceland, IFAW kutatások). Az egyetlen vadászatot végző cég, a Hvalur hf., évek óta küzd azzal, hogy a fogásokat belföldön nem tudja értékesíteni. Az izlandi kereslet még a turizmus igényeivel együtt is elenyésző, így a hús túlnyomó részét Japánba exportálják, ahol még létezik egy szűk, de stabil piac.
Az export azonban korántsem zökkenőmentes. A bálnahús szállítása, tárolása és értékesítése számos logisztikai akadályba ütközik, és többször is előfordult, hogy hosszú éveken át eladatlan készletek halmozódtak fel.
Mára csupán egyetlen vállalkozás maradt Izlandon, amely időnként engedélyt kap a bálnavadászatra – de még ez is évről évre bizonytalan. A Hvalur hf. nevű cég, élén Kristján Loftssonnal – aki nem mellesleg Izland leggadzagabb embere – , gyakorlatilag egymaga tartja életben az izlandi kereskedelmi bálnavadászatot. Loftsson – a cég tulajdonosa és vezérigazgatója – az utolsó olyan európai üzletember, aki még aktívan, gazdasági alapon űzi ezt az iparágat.
A vállalat két hajóval és mintegy 150 alkalmazottal működik. Loftsson a bálnákra gyakran egyszerűen úgy hivatkozik, mint „közönséges halakra a tengerben”, és következetesen elutasítja, hogy felhagyjon a vadászattal. Több interjúban is hangsúlyozta: szerinte a bálnavadászat az izlandi identitás része, és azzal érvel, hogy a bálnák túl sok halat fogyasztanak – különösen tőkehalat és heringet –, ami szerinte kedvezőtlenül befolyásolja az izlandi halállományokat és a halászati lehetőségeket. Ezt az érvelést azonban a tudományos közösség jelentős része vitatja.
A Hvalur hf. családi vállalkozásként indult a második világháború után. Loftsson már tizenévesen is dolgozott bálnavadászhajón, így több mint hatvan éve része ennek az iparágnak. Bár már elmúlt 80 éves, továbbra is ő intézi a cég politikai és gazdasági ügyeit: a lobbizástól az engedélyeztetésen át a hajók működtetéséig és az export megszervezéséig.
Az elmúlt években a kormány többször is ideiglenes tiltásokat rendelt el a vadászatra, elsősorban állatvédelmi és etikai okokból. Az izlandi hatóságok vizsgálatai szerint például 2022-ben a levadászott bálnák 24%-át kétszer vagy többször is meg kellett lőni, mire az állatok hosszas haláltusában elpusztultak – ez pedig sérti az állatvédelmi törvényeket.
Emiatt az izlandi élelmiszerbiztonsági hivatal (MAST) 2023 júniusában ideiglenesen felfüggesztette a vadászatot, bár szeptemberben ismét engedélyezték a tevékenységet. Hasonló esetek miatt előfordult már az is, hogy a Hvalur hajói egész szezonokat kihagytak, vagy csak korlátozott formában működtek.
Az elmúlt 12 év (2013–2025) hivatalos adatai alapján Izlandon összesen körülbelül 1100–1200 bálnát ejtettek el kereskedelmi célú vadászat során. Bár az éves kvóták gyakran több száz egyed elejtését is engedélyezték, a gyakorlatban ezek teljesítése messze elmaradt a megadott számoktól.
2013 és 2015 között még előfordult, hogy a kvótát túlteljesítették – sőt, volt olyan év, amikor a hivatalos engedélyezett mennyiség 120%-át is levadászták. 2016-tól azonban meredek visszaesés indult: 2023-ra már csak a kvóta töredékét sikerült teljesíteni, 2026-ban pedig mindössze 6%-ot.
2024-ben ugyan engedélyt adtak ki 128 barázdásbálna elejtésére, a Hvalur hf. azonban végül nem indította el a szezont. A döntést azzal indokolták, hogy az engedély túlságosan későn érkezett, így nem maradt idő a hajók felkészítésére és a logisztikai szervezésre. Emellett a Japánba irányuló exportpiacon is jelentősen visszaesett a kereslet.
2025-ben hasonló volt a helyzet: hiába kapott a cég engedélyt 209 barázdásbálna és 217 csukabálna levadászására, a Hvalur bejelentette, hogy az alacsony japán kereslet és a bálnahús árának csökkenése miatt nem kezdi meg az idényt.
Mindez jól mutatja, hogy a bálnavadászat ma már nem gazdasági szükségszerűség, hanem egy letűnt korszak szimbolikus maradványa – amelyet gyakorlatilag egyetlen ember kitartása tart életben.
A társadalom egyre inkább a bálnák mellé áll
Izlandon a közvélemény fokozatosan, de határozottan a bálnák védelme felé mozdult el. Különösen a fiatalabb generációk és a turizmusban dolgozók körében nőtt az ellenállás a vadászattal szemben. Több felmérés szerint az izlandi lakosság többsége ma már támogatja a kereskedelmi célú bálnavadászat végleges betiltását. Egyre több jel mutat arra, hogy a bálnavadászat Izlandon történelmi korszakának végéhez közeledik.
A 2000-es évek elejétől a nemzetközi turizmus fellendülésével párhuzamosan Izlandon is megszületett és hamar fellendült a bálnales-turizmus. Ez az ágazat ma már az egyik legdinamikusabban fejlődő területe az izlandi idegenforgalomnak.
Számos korábbi halászati vagy bálnavadászati vállalkozás – különösen Reykjavíkban és Húsavíkban – természetbarát bálnales-túrákra állt át. Mivel ezek a cégek már rendelkeztek hajókkal és tengeri tapasztalattal, a váltás részben túlélési, részben gazdasági döntés volt. És bevált: míg a bálnavadászat jövedelmezősége fokozatosan csökkent, a bálnales-túrák iránti kereslet évről évre nőtt. Ráadásul a társadalmi támogatottságuk is jóval nagyobb lett.
A Whale Watching Worldwide jelentése szerint Izland bálnales-iparága már 2009-ben több mint 125 000 látogatót vonzott, és azóta is stabilan több milliárd ISK bevételt generál évente. Azóta az ágazat hatalmasat nőtt. A szektor több száz embernek ad munkát, miközben jelentős adóbevételeket is biztosít az állam számára.
A két ágazat gazdasági és társadalmi jelentőségét ma már nem nehéz összehasonlítani: a bálnales-turizmus sokkal nagyobb gazdasági és társadalmi hasznot hoz, mint a bálnavadászat, amely egyre inkább egyetlen ember – Kristján Loftsson – makacs kitartásán múlik, de már nem sokáig.
Hogyan növekedtek az óceánok bálnaállományai a vadászat globális betiltása után?
Az 1986-os globális moratórium után a bálnaállományok fokozatos regenerálódásnak indultak, és mára több faj esetében is jelentős populációnövekedést láthatunk. Ugyanakkor a javulás nem egyenletes: egyes populációk – különösen a lassan szaporodó vagy kisebb genetikai állománnyal rendelkező fajok – továbbra is sérülékenyek, és vannak térségek, ahol a helyi környezeti tényezők akadályozzák a regenerálódást.
A púpos bálnák a 20. század közepére szinte teljesen eltűntek a világ óceánjaiból – egyes becslések szerint a számuk 5000 egyed alá csökkent. A moratórium óta azonban látványos fordulat következett be: jelenleg világszerte körülbelül 135 000 púpos bálna él, ebből nagyjából 84 000 felnőtt példány. Izland környékén ezek a bálnák ma már kifejezetten gyakori nyári látogatók: a táplálékban gazdag északi vizekben évente akár 10–15 000 egyed is megfordul.
A kék bálna esete különösen drámai. A 20. század elején még hozzávetőleg 140 000 példány élt a világ óceánjaiban, ám a túlhalászat következtében a populációjuk drámaian visszaesett, és egyes területekról teljesen eltűnt ez a faj. Ma a globális populációt 10 000 és 25 000 közé becsülik. Bár Izland partjainál ritkábban fordulnak elő, időnként ezek az óriási emlősök is feltűnnek az északi vándorlási útvonalaik mentén.
Az ámbrás cet állománya szintén stabil növekedést mutatott az elmúlt évtizedekben: míg 1993 körül nagyjából 736 000 példányt tartottak számon, addig ma ez a szám már meghaladja a 840 000-et. Leginkább mélyebb óceáni térségekben élnek, de Izland környékén is rendszeresen megfigyelhetők – különösen a déli és nyugati partok mentén.
A bálnák visszatérése a kihalás széléről mégis az egyik legfelemelőbb példája annak, hogy az ember képes változni – és a pusztítás helyett az együttélés útját választani. Az a tény, hogy ugyanazokból a kikötőkből, ahonnan egykor bálnavadász hajók indultak, ma turisták szállnak hajóra, hogy ámulattal figyeljék ezeket a fenséges lényeket, rendkívüli erkölcsi jelentőséggel bír. Visszaadja a hitünket abban, hogy képesek vagyunk jóvátenni a múlt hibáit.
Veszélyeztetettek-e ma a bálnák?
Bár a kereskedelmi célú bálnavadászat mára sok térségben visszaszorult, a bálnák továbbra is veszélyben vannak. A 21. század fenyegetései sokkal összetettebbek és gyakran láthatatlanabbak, mint a múlt szigonyai. Az éghajlatváltozás miatt melegedő óceánok átalakítják a bálnák táplálékhálózatát, eltolják vándorlási útvonalaikat, és ezzel sebezhetőbbé teszik őket az emberi tevékenység következményeivel szemben – például a hajóforgalommal, a halászattal és a tengeri zajszennyezéssel.
Egyes fajok helyzete különösen aggasztó. Az Észak-Atlanti simabálna például mára mindössze 360–370 példánnyal él a Földön. A legnagyobb veszélyt már nem a vadászat, hanem a hálóba gabalyodás, az élelemhiány, a hajóütközések és a krónikus zajterhelés jelentik számukra. Világszerte évente cetfélék százezrei szenvednek el baleseteket vagy elhúzódó egészségkárosodást a környezetszennyezés miatt.
Az alábbi videón egy hálóba gabalyodott hosszúszárnyú bálna megmenekül, de a legtöbb hálóval találkozó bálna sajnos nem ilyen szerencsés.
A tengerek ipari használata – legyen szó hajózásról, halászatról vagy energiakitermelésről – olyan akadálypályává alakította az óceánokat, ahol a bálnáknak egyre nehezebb boldogulniuk. És miközben egyre többet tudunk róluk, a jövőjük mégis aggasztóan bizonytalan.
A védelem tehát nem érhet véget a vadászat betiltásával – az igazi kérdés ma már az, hogy meg tudjuk-e őrizni számukra azokat a tengeri élőhelyeket, ahol nemcsak túlélni, hanem élni is tudnak.
Zajszennyezés: a bálnales hajók szerepe
A zajszennyezés napjaink egyik legkevésbé látványos, mégis legkomolyabb fenyegetése a bálnák számára – és ebben a problémában, bármennyire is fájdalmas belátni, a természetközeli turizmus is szerepet játszik. A bálnales hajók és turistahajók motorzaja már távolról is érzékelhető a víz alatt, és jelentős viselkedésbeli változásokat idézhet elő a ceteknél.
Az Elding Research Center izlandi kutatásai kimutatták, hogy már két hajó jelenléte is elegendő ahhoz, hogy a bálnák ritkábban bukjanak fel, rövidebb időt töltsenek a felszínen, és kevesebb szociális vagy látványos mozdulatot végezzenek – vagyis éppen azokat a viselkedésformákat kerülik, amelyekért az emberek annyira lelkesednek a túrákon.
Ha egy egyedet 30 percen túl folyamatosan követnek a hajók, már fiziológiás stresszreakciók is kimutathatók – különösen, ha a bálna nem kap lehetőséget a pihenésre vagy táplálkozásra. Más kutatások szerint már 300 méteres távolságból is olyan mértékű motorzaj éri a bálnákat, amely megzavarja a légzésük, merüléseik és „kommunikációjuk” ritmusát is.
A megoldás azonban nem az, hogy elfordulunk a bálnales-turizmustól – hanem az, hogy etikusabb és tudatosabb formáit választjuk, amelyek valóban tiszteletben tartják a bálnák természetes életritmusát.
Code of Conduct Izlandon – avagy hogyan védik a bálnákat a bálnales-túrák során
Ahogy egyre világosabbá vált, hogy még a jó szándékú bálnales-turizmus is komoly hatással lehet a tengeri emlősök viselkedésére, az izlandi szakemberek közös lépésre szánták el magukat. 2015-ben létrehozták a Code of Conduct nevű önkéntes irányelvrendszert, amelyet azóta szinte minden meghatározó operátor – köztük az Elding, a North Sailing, az Special Tours, Atctic Sea Tours – elfogadott és alkalmaz.
Az irányelvek célja nem kevesebb, mint hogy a bálnák megfigyelése valóban tiszteletteljes, fenntartható és stresszmentes élmény lehessen – mind az állatok, mind az emberek számára.
- A szabályozás első eleme a keresés módja: a hajóknak már a keresési zónában kerülniuk kell a hirtelen zajkeltést, irányváltoztatást és sebességingadozást, hogy a mozgásuk a közelben lévő állatok számára kiszámítható maradjon.
- A távolságtartás szigorúan szabályozott: első találkozáskor a hajóknak legalább 300 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól és a bálnáktól, hogy elkerüljék a túlzott nyomásgyakorlást.
- Ha a bálna közeledik, a motorokat le kell állítani, vagy maximum 8km/h sebességre csökkenteni a haladást. A hajó mozgása ilyenkor párhuzamos kell, hogy legyen a bálna irányával, enyhe, hátsó szögből közelítve. Ha az állat bármilyen stresszre utaló jelet mutat, a megközelítést azonnal meg kell szakítani.
- Különösen érzékeny az úgynevezett „óvatós zóna”, amelyen belül (50 méteren belül) semmilyen motortevékenység, irányváltás, bekerítő manőver nem engedélyezett. A hajó nem mehet ennél közelebb abálnához és nem válthat irányt, minden mozgást a bálna kezdeményez. Szabad kimenekülési lehetőséget kell biztosítani, és tilos „csapdába ejteni” a járművek között.
- A megfigyelés időtartamát is korlátozzák: egy bálnacsoportot vagy egyedet maximum 20–30 percig lehet követni, utána másik állatot kell keresni.
- Több hajó jelenléte esetén a koordináció és rádiós egyeztetés kötelező: egyszerre csak egy hajó maradhat a bálna közelében, a többieknek távolabb kell várakozniuk.
Ez az önszabályozás ma már széles körben elfogadott Izlandon – bár jogilag nem kötelező, az iparág felelős szereplői számára alapnormának számít. A Code of Conduct egyszerre védi a bálnákat és segít megőrizni azt az élményt, amely miatt az emberek újra meg újra visszatérnek az óceánra: a bálnákkal való tiszteletteljes, harmonikus találkozás lehetőségét.
Felelős bálnales Izlandon – csak megbízható szolgáltatóktól
Izlandon számos bálnales-szolgáltató működik, de nem mindegy, hogy kivel indulunk útnak. A valóban felelős, természetközeli élményhez nemcsak egy jó hajóra, hanem egy etikus és szakmailag elkötelezett csapatra is szükség van. Ezért született meg az IceWhale nevű szakmai szövetség, amelynek tagjai nemcsak bálnales túrákat kínálnak, hanem szigorúan betartják az Izlandi Code of Conduct irányelveit is – a bálnák védelme érdekében.
A Hello Izland weboldalon (hamarosan) olyan bálnales túrákat tudsz lefoglalni, amelyeket a Code of Conduct irányelveit betartó, IceWhale-tag szolgáltatók kínálnak. Ez számunkra nem csupán minőségi garancia, hanem értékválasztás is: hiszünk benne, hogy a természethez való közelség csak akkor lehet valódi élmény, ha közben tiszteletet is tanúsítunk iránta.
És bár Izland számára az utolsó lépés – a bálnavadászat végleges betiltása – még hátravan, biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan ez is bekövetkezik. Amikor eljön az a nap, mi is beszámolunk róla – itt, a Hello Izland oldalán.
Tetszett a cikk?
Olvasd el a kapcsolódó Bálnales Izlandon – mikor, hol és hogyan láthatod őket? című cikkünket is, amelyben konkrét túrá ajánlásokat is találsz.
Felhasznált Irodalom
- From whaling to whale watching: Examining sustainability and cultural rhetoric
- Iceland shunned over whale hunting
- Iceland’s Critical Juncture for Whaling
- Global whaling peaked in the 1960s
- Rapid increase rates in large whale populations continue until they near carrying capacity
- A review of post-whaling abundance, trends, changes in distribution and migration patterns, and supplementary feeding of Southern Hemisphere humpback whales
- New research indicates blue whale population recovery
- Humpback Whales Have Made a Remarkable Recovery, Giving Us Hope for the Planet
- Whale watching boat impact on whale surface behaviour
- Code of Conduct
- IceWhale
- WCA’s Global guidelines for whale watching
- Ríkustu Íslendingarnir: Kristján og Birna í Hvalnum
- Kristján Loftsson hjá RÚV
